Bővebb ismertető
Részlet az 005. oldalról:
A váltás évében még zöldfelvetés: maradjon a fal helye üres, kígyózzon végig a városon egy park. Óriási vihar tört ki, a szuvenír-iparágon kívül senki sem akart emlékezni a város megosztottságának éveire. És nem akart egyetlen négyzetcentit sem parlagon hagyni az ingatlanfejlesztő tőke és az építőipar. Ha párkánymagasságban is módunk van körültekinteni, a városban szinte mindenhol daruerdő vesz körül. A kaotikus panorámában semmi jele annak, hogy itt városrendezői megfontolások is léteznének. Hogy mégis vannak, arról az idei Velencei Építészeti Biennálé német pavilonjából vagy a Budapest Galéria október ó-lO között rendezett Új Berlin című kiállításából lehet tudni: a helyszínen ez nem érzékelhető. Az elvek pedig nem újak: a fejlettebb infrastruktúrájú nyugati részen és az újjáépülő Potsdamer Platz „multi" negyedében, az egykori keleti oldal Wilhelmstrasse - Unter den Linden -Friedrichstrasse megújuló hivatali negyedében megtartani és betelepíteni a lakókat, ez a szatelitvárosok negatív tapasztalatainak tanulsága. Itt csökkenteni kell a gépkocsiforgalmat, de a felszíni parkolást is, hogy több gyalogosfelületet lehessen adni. Egyes részeken, főleg keleten a deindusztrializálás is aktuális program. Itt ugyanakkor szinte alig van citoyen szféra, ennek fejlesztése hosszú folyamat. A szociológia előrejelzései szerint több nemzedéknyi idő kell ahhoz, hogy végleg eltűnjön a szovjet zóna emléke, mert az emberi gondolkodás - és maga a nyelv is - nem változik meg egycsapásra a beruházások sikere nyomán. A bennszülöttek pontosan hallják, és a ruházat, a viselkedés miatt látják is, ki hova valósi vagy honnét jött. Ha a város keletnyugati tengelyén végighajtatunk a 100-as busszal - ez amolyan nosztalgiajárat, mert átmegy az egykor „átjárhatatlan" Brandenburgi kapun - a házak akár új viselete is elárulja, merre járunk. Egyes területeken szinte műemléki rekonstrukciókra van szükség, másutt pedig a lakótömbök átöltöztetésére, ami kissé hasonlatos az óriásreklámok kiötléséhez és megjelenéséhez. Képzőművészek bevonásával élénk színű betonkolosszusok veszítik el a velük született szürke fizimiskát. Egy-egy ház tetején a rikító szoborpark szinte nappali neonhatást ér el. Különös játék itt a foghíjbeépítés. Ez nem valamiféle, nálunk egyetemeken is tanított egységes elv alapján történik, hanem szabad a pálya. Egy-egy kiemelt helytől eltekintve, bárki bármit „hozhat" ide. A város - és a német építészkamara - nem gördít akadályokat a külföldről érkező sztártervezők eddig soha sehol nem látott arányú megjelenésével szemben. Egyrészt ennek ott már jól kialakult viszonossági számok biztosítanak jogi keretet, másrészt van munka elég. így az összkép kevéssé fogja viselni azt a fajta egyenszabású bélyeget, amit a nagy boomok idején hirtelen nőtt városok képe mindig mutat. A világ négy sarkából, az ország számtalan városából idesereglő építtetők és építészek szinte annyiféle maszkot kínálnak, ahány építkezés folyik. Egy következő elv például a Potsdamer Platz vagy a Checkpoint-Charlie negyedekben az eredeti utcahálózat alaprajzi befoglaló formáinak megőrzése - bár előbbinél szinte kő kövön nem maradt. A német birodalom és a megosztás emlékét szimbolizáló Brandenburgi kapu keleti felén, a Pariserplatzon és az Unter den Lindenen szigorúbb a szabályozás: kritérium az eredeti épületkubusok megőrzése is. A kapu nyugati oldalán, a Reich-stag melletti kormányzati negyed roppant épületei - különös tekintettel a Tiergarten menti nyitott fekvésre - zöldmezős szemlélettel épülnek be. Ismét a keleti oldalon a Hackensche
|005