Áthallás - Crosstalk [antikvár]

Az áthallás szóról sok minden az eszünkbe juthat. Az az élmény, amikor a szomszéd szobából áthallatszik valami, vagy amikor a rádióban az egyik adó műsora mögül kihallatszik egy másik. Amikor valaki mond valamit, de én szándékosan máshogyan értem (mert az illető szándékosan valami másra célzott). Amikor a sorok között olvasunk. Ez már majdnem félreértés. Szándékos félreértés. Az áthallásról eszembe jut a vizuális megfelelője is: az átlátás. Ami nem más, mint a perspektíva. Vagy az átláthatóság: a transzparencia. Ami már nagyon messzire vezet: glasznoszty, öntsünk tiszta vizet a pohárba, tabula rasa... A művészetben könnyen félreértésekhez vezethet, ha a látható vagy érzékelhető jelenségeket fogalmi magyarázatokból próbáljuk meg levezetni. Az áthallás című kiállítás kurátora és résztvevő művészei máshogy értelmezik a fogalmat, valahogy úgy, hogy mindenki a kiállított művével valami másra utal. Átjárhatóságot, áthatást, átlépést, átmenetet keres. A néző valószínűleg más magyarázatokat is kialakíthat magának, de kérjük, ne ezt tekintse a legfontosabb feladatának. Lehetőleg ne egy fogalomból próbálja meg levezetni a látottakat, hanem ellenkezőleg, a látottak alapján győződjék meg róla: van-e ennek a kiállításnak gondolati vezérfonala, szakzsargonnal élve: koncepciója. Kell, hogy legyen, mert a feladat világos, és a tétje sem csekély: egy fiatal kurátor szabad kezet kapott, hogy bizonyítsa - végérvényesen jelen van már egy új művésznemzedék, mely sem nem egységes csoport, sem nem valamilyen új tendencia képviselője (mert ez a kiállítás még csak nem is seregszemle), hanem szuverén, kiteljesedett alkotók egy jelentős alkalomra összejött szabad társulása. Mindenki saját magáért beszél, a művek pedig önmagukért vannak jelen. És ennek az együttállásnak működnie kell. Beke László