Aggtelek [antikvár]

Az 1825. esztendő augusztus havában történt... Egy fiatal, bátor, kékszemű mérnök magasszárú csizmát húzott. Fejébe nyomta darutollas vadászkalapját és fáklyát gyújtva, belebújt abba a szűk sziklanyílásba, amely Magyarország északi részén, a kis Aggtelek községtől nem messze, egy jókora sziklafal meredek tövében tátongott. A hátán zsákot cipelt, a zsákban további fáklyákat. Arra vállalkozott, amire előtte még senki: végigjárja azt a barlangot, amelyről annyi monda regél, amelyben állítólag az ördögök laknak s amelyet már elődei csaknem két kilométer mélységig bejártak. Vass Imre - mert így hívták e bátor embert - imbolygó fáklyái lángja világánál egyre beljebb jutott a sötét alvilágba. Titokzatos földalatti folyók zúgó árja hátára többnapos munkával csónakot cipelt. Ebbe belerakta élelmét, fáklyáit, s maga is beleült. Nem kellett eveznie. A víz vitte, vitte, hosszú mérföldek földalatti útján, a kifürkészhetetlen, ember sohasem látta, döbbenetesen nagy sötét birodalom ismeretlen mélyén. Öt napig tartott Vass Imre nagy útja. Szívóssága, kitartása, acélos ereje diadalmaskodása. Útjáról könyvet írt, s ebben az aggteleki "Baradlának" első térképét is közzétette. Azóta sok év telt el. Vass Imre munkáját számos kutató elméje, munkája, merész bátorsága fejlesztette tovább. Ma már több mint 40 kilométert ismerünk Aggtelek csillogó alvilágából. Csillogó valóban, mert ott, ahol száz éve fákylák imbolyogtak, most reflektorok fényárja töri át a csodás cseppkőfantomok csendes éjszakáját. Sima betonutakon sétálnak a túristák csoportjai. A közeljövőben pedig barlangvasút épül, amely Vass Imre útján, a "Styx" folyó partján, a legnagyobb barlangágon viszi végig az utast, hogy a hegység másik lábánál, a kies fekvésű kedves üdülőhelynél, Jósvafőnél érjen ismét napvilágra. A nagy magyar természeti csodáról, a kőtörpék honáról, a sziklaóriások félelmes országáról nyújt e könyvecske néhány szerény képet. Mintegy ízelítőt. Hívó, ideváró ígéretet. Mintha azt mondaná: - a viszontlátásra!...