A reménység története [antikvár]

I. fejezet A LÁZADÁS Lucifer a mennyei lázadása előtt magas rangú, felmagasztalt angyal volt, aki rangban a legközelebb állt Isten egyszülött Fiához. Arca a többi angyaléhoz hasonlóan szelíd volt és boldogságot fejezett ki. Magas és széles homloka nagy értelméről tanúskodott. Alakja tökéletes, magatartása nemes és fenséges volt. Arcán különleges fény ragyogott, amely fényesebb és szebb volt a többi angyalénál. Azonban Krisztus, Isten egyszülött Fia kiemelkedett Isten minden angyala közül. Ő már az angyalok teremtése előtt is egy volt az Atyával. Lucifer irigykedni kezdett Krisztusra, és fokozatosan magának igényelte a parancsnokságot, amely Krisztust illette. A nagy Teremtő összehívta a mennyei sereget, hogy az összes angyal jelenlétében különleges tiszteletben részesítse Fiát. Az Atya együtt ült Fiával a királyiszékben, és a szent angyalok mennyei serege köréjük gyülekezett. Az Atya ekkor tudatta velük elhatározását: Fia egyenlő vele, úgyhogy a Fiúra úgy kellett tekinteni, mint az Atyára. A Fiú szavának ugyanúgy kellett engedelmeskedni, mint az Atyáénak. Isten azzal a tekintéllyel ruházta fel fiát, hogy parancsoljon a mennyei seregeknek. Fiának együtt kellett munkálkodnia Vele a föld és minden élőlény előre tervezett megteremtésében. A Fiú fogja megvalósítani az Atya akaratát és céljait, de semmit sem tesz önmagától, így az Atya akarata teljesedik majd Őbenne.