Bővebb ismertető
ünnepi gondolatok
„Elhisszük, hogy fontosak vagyunk - nemcsak a magunk, hanem társaink számára is. Ez a hit adja mai ünnepeink éiményszerüségét, emiékezetességét, egyszóval ünnepi hangoltságát, nem pedig az elernyedés, a szórakozás, vagy a fogyasztás szélsőségei. Ünnepeink nélkül kevesebbek volnánk.'"
(Hernádi Miklós)
Azoknak készült ez a könyv, akiknek igényük van arra, hogy tartalmasabbá és emlékezetesebbé tegyék az ünnepnapokat családjuk, barátaik és saját maguk számára.
Nem kíván receptet adni, hiszen mindannyiunknak mást jelent ez a szó: ünnep, más emlékeket idéz, más vágyakat generál.
A könyv ötleteket kínál ahhoz, hogy tudatosabban készüljünk fel e fontos alkalmakra, éljük meg azokat, majd feltöltődve tudjunk visszatérni a hétköznapokhoz.
Segít, hogy advent idején, a karácsony napjain, az újév időszakában, vagy akár a születés- és névnapok alkalmával, amikor módunk és szándékunk van együtt lenni, valóban együtt, s ne egymás mellett \e.gyvink\ Az ünnep semmi mással nem helyettesíthető, s mint ilyen, rendkívül értékes.
Önmagában értékes! Nincs szüksége arra, hogy tárgyakat halmozzunk fel köré, az ő nevében. Éppen ezért, az itt olvasható tevékenység ötletekhez alapvetően egy asztalra van szükség, amit körbeülhetünk, vagy egy szőnyegre, amin mindannyian elférünk. Az ünnep szimbolikus tere itt képződik majd meg, általunk!
Nincs szükség anyagi befektetésre, csak ránk! (Néhány, általában minden háztartásban fellelhető eszköz kivételével.) Hogyan lehetséges ez? Egyszerű: az együttlétek során saját gondolatainkat, érzéseinket, vágyainkat, ötleteinket használjuk „alapanyagként". Ezeket osztjuk meg egymással!
A gyűjtemény első részében különféle technikák olvashatók, amelyek segítenek megérteni, mit gondolok én az ünnepről, s mit szeretteim.
(Lásd az 1. rész játékait!) Pl. „Milyen színű szerinted a karácsony? Milyen színű szerintünk?" A mélyebb megismerés az egymás felé vezető út. Nehezen leírható fogalmak kerülnek elő, mint szeretet, bizalom, hit, család: mindazok, amelyek nélkül nincsenek közösségek, nincs ünnep.
A cél, hogy ezek jelentését mindenki felépíthesse a maga számára, akár csak egy-egy játékszituációban előkerülő hangra, benyomásra, tekintetre alapozva. A mélyebb megértés a másik megértése felé vezető út. Pl. „Válasszunk a képek közül! Mindenki egyet húzhat, olyat, ami számára a bizalmat jelenti.
1 Hernádi Miklós (1985): Ünneplő társadalom. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. 31. p.
1
I