Kutya élet [antikvár]

Nyájas Olvasó! Ez a könyv - meg fogsz lepődni - kutyákról szól. Vagy nem. Vagy kutyákról is, meg emberekről is, a kutya ugyanis - ha még nem tudtad volna - az ember legjobb barátja. Legalábbis ezt mondja az ember. Konkrétan a kutyákat még nem kérdezték, vagy ha mégis, nem tudom, mit válaszoltak. Így a másik oldal véleményét még nem ismerhetjük. S azt sem tudhatjuk, mit gondolnak a kutyák arról: vajon az ember-e a kutya legjobb barátja: tehát hogy lenne-e itt valamiféle viszonosság. A könyv talán választ ad erre. Vagy nem. Jómagam úgy kerülök e könyvecske lapjaira, mint Pilátus a credóba. Én ugyanis "macskás" vagyok, a macskák és a kutyák között pedig állítólag kibékíthetetlen ellentét van, ergo egy "macskás" nem lehet egyúttal "kutyás" is, vagy fordítva. De kivételesen tekintsünk most el a hülyeségtől. Emlékszem anyai nagyapán ötven kilós német juhászkutyájára, akinek (!) kedvenc időtöltése az volt, hogy hanyatt vágta magát és megkérte legjobb haverját, Irmikét, ugyan mászna már fel a hasára egy kis dögönyözés végett.("Macskások" tudják, a "dagasztó" macska a legjobb masszőröket is lekörözi.) De nem mennék e területen messzire: valóban két különböző állatfajról van szó, erősen eltérő alkati és természetbeli jellegzetességekkel (csak a farokcsóválás esetére utalok: a kutyánál barátságos szándékokat jelez, a macskánál korántsem, enyhén szólva is az idegességet, végső soron akár a támadás lehetőségét). De hagyjuk a macskákat, legfeljebb annyit szögezzünk le: a kibékíthetetlen ellenfelek - tapasztalataim szerint - egészen kiválóan megvannak egymás mellett, ha nem lép közbe gazdájuk, az ember. Térjünk inkább arra, mi is ez a könyv, miről szól - ha egyáltalán szükséges hozzá bármiféle magyarázat. Előrebocsátom, semmiféle ilyen irányú képzettségem nincs, úgy olvastam ezt az írást, mint bárki más - remélhetőleg te is. Nyájas Olvasó -, akit érdekelnek a különös, ráadásul igaz történetek.