Barkácskönyv [antikvár]

A barkács ősi magyar szó, ezermestert jelent, vagyis mindenféle mesterséghez értő embert. A nyelvtudósok szerint meglehet, hogy valamely személynév volt, Barkácsnak hívhattak egy híres ezermestert, s az ő neve vált később fogalommá. A szó hosszú ideig inkább csak némely nyelvjárásban élt, de ma már kezd véglegesen bevonulni az ifjúság nyelvébe. Igét is képeztek belőle, barkácsolni annyit jelent, mint ezermesterkedni, vagy tárgyas igeként: barkácsolni valamit, annyit jelent mint összemesterkedni valamit. A barkács nem hivatásos mesterember, aki kezdte inaskodáson, felszabadult legénnyé, aztán mester lett. Erre nincs ideje, nem tanulhat végig egy tucatnyi szakmát, márpedig az ezermesternek mégis csak értenie kell mindegyikhez. Ismeri minden mesterségnek a lényegét, ha nem tud még valamit, megtanulja, vagy rájön maga, ellesi, utána jár, és mivel nem muszáj tanulnia, könnyen és jókedvvel tanul meg mindent, nem úgy, mint a legtöbb inas, vagy mai, nyakatekert nyelven mondva, ifjúmunkás, akit talán csak belekényszerítettek valamilyen mesterségbe, a nélkül, hogy kedve lett volna hozzá. A barkácsnak mindenhez van kedve.