Az utolsó sakklovag [antikvár]

1 AZ ELSŐ LEPESEK - Sakk, matt - mondta az új srác, és maga is meglepődött. - Sakk? Matt? - kérdezett vissza ellenfele, a fekete bábukat tologató fiatalember, akit társai Mikinek szólítottak, mintha nem is nagyon érdekelné. - Ne haragudj, de ez akkor is matt. Talán elnézted valahol - nyújtózkodott a srác, az ujjait ropogtatta, és látszott rajta, hogy nagyon örül a váratlan győzelemnek. - Játszunk még egyet? - kérdezte, mint akit nem is nagyon érdekel ez az egész, de a választ meg sem várva, már állítgatta a fényesre kopott, öreg bábukat. Különös gonddal tette a helyére a fejét vesztett vezért, amelyikről egy darab még évekkel ezelőtt maradt egy nagy tenyerű henteslegény kezében. Alig telt el egy fél óra, és újra óvatosan megszólalt a vékony, izgága, magas fiú: - Sakk. - Majd ellenfele reményvesztett lépése után hozzátette: -Matt. Megint matt. Bocsánat. Aztán a következő két partit is megnyerte. Közben lassan köréjük gyűltek az emberek. Még a nagy Sonnenfeld Pál is odanézett, és a fejét ingatta. Pedig itt, a pesti Erzsébet körúti sakk-klubban ő volt a legelismertebb tekintély, a háziversenyek állandó győztese. S ugyan még ő is alig volt húsz éves, de már úgy néztek rá, mint aki egészen biztosan az egyike lesz azoknak, akik még sok dicsőséget szereznek sakk-klubjuknak, a KAOSZ-nak. Bár a név sok tréfára adott okot: a „KAOSZ-ban mindig nagy a káosz", „káoszban a KÁOSZ a legnagyobb" 7