Az ember másik arca, avagy az identitás [antikvár]

"- Ébren vagy? - Ki tudja? - Nem tudok aludni. - Én meg ébren lenni. - Jól vagy? - Viszonylag. - Mi van? - Semmi. Csak a szokásos. Úgy unom már! - Mit? - Hogy ha végre, nem szól hozzám senki, akkor a gondolataim vádolnak. - Mivel vádolnak? - Bármivel! - Mi van? - Akárhogy nézem, sehogy se jó. Valaminek mindig híja van. Valami mindig félbe marad, vagy valaki folyton elégedetlen. Megőrjít. - Mit akarsz? - Nyugalmat. - Mitől lennél nyugodt? - Ha egyszer végre úgy feküdnék le, hogy elégedett vagyok. - Akkor elégedj meg kevesebbel! - Hogy érted? - Az elégedett szó az elégből jön. - Ha kevesebb is elég, talán elégedett leszel. - De elvárják! - Na és? - Mit, na és?! Valamit csak kell csinálni az elvárásokkal. - Igen. Mérlegelni! - Hogy? - Hogy, mi mennyit ér... Mi az ára, mi a súlya, és mire jó. - És azután? - Változtatni. - Min? - A körülményeken. - Hogyan? - Radikálisan és célirányosan. - Mi a cél? - Hát, ez az! - Micsoda? - Ezt kell észrevenned belül és felül. Hogy mi a cél. - Hogyan? - Szisztematikus őszinteséggel és őszinte érdeklődéssel Tőle."