A virágkertészet kézikönyve [antikvár]

ELOSZO. Nem hiszem, hogy volna a világon olyan ember, a ki a virágot nem szereti. Hiszen bölcsőnktől sírunkig való hűséges kísérője az életünknek s a szépségnek megtestesülése, eszmé-nyesítése a virág, mert hiszen nem azt szoktuk-e mondani a nekünk tetsző lényekre: «olyan szép, mint egy virág»? És a virág nem csak mint növény mondható élőlénynek, mert hiszen régi időtől fogva van egy, különösen a szerelmes ifjúság által kedvelt, virágnyelv használatban. Tehát a virág beszélni is tud, egyaránt kifejezi örömünket, bánatunkat, reményünket, a minthogy ezen érzelmek kifejezésére egész világszerte használtatik is. A földnek minden részében el van terjedve a virágtenyésztés, úgy a czivilizált, mint a czivilizálatlanabb országokban egyaránt s a hol a kellő szakismeret, vagy más egyéb szükséges tényező hiányzik annak műveléséhez, ott a természet maga gondoskodott róla, hogy a legegyszerűbb fiának is legyen mit leszakítania ideálja számára. Hiszen pl. a forró égöv őserdei, a legnagyobb művészettel és szakértelemmel kezelt kertészetet is megszégyenítik flórájuk gazdagsága és színpompája által. A virágkertészet azonban a kor szellemének megfelelően folyton fejlődik, mert ma már nem elégszünk meg azzal, hogy kertjeink, parkjaink, télikertjeink és üvegházaink szépek legyenek. A virágtenyésztés nemcsak életünknek örömteli és gyászos alkalmait, valamint a báli csokrok és teremdíszítések