A női testkultúra új útjai [antikvár]

A testkultúra célja mindenkor az volt és csak az lehetett: életképes, egészséges és szép generációt nevelni föl. Amióta az ember kultúréletet él, törődnie kellett és törődött is a testkultúrával. Egészségesnek lenni kötelesség magunkkal és a jövő nemzedékkel szemben. Ehhez azonban még hozzátartozik: szépnek lenni is kötelesség! Ez a két tétel persze alapjában egyet jelent, a testkultúra eredményeként a kettő egy értelemben bontakozik ki. A testileg és lelkileg egészséges ember nem lehet csúnya és az egészség javulásával a szépség is fokozódik. Helyes testkultúrával meg lehet hosszabbítani az életet, de ez nem jelenti egyszerűen az utolsó felvonás, az öregkor elnyújtását, hanem megváltozik a felvonások egész beosztása, a korhatárok is eltolódnak, akár 10-15 évvel is. Nem igaz, hogy az embernek a korral beteggé és csúnyává kell lennie! A test és az arc az idő múltával természetesen átmodellálódik, más lesz, az első fiatalság báját elveszítheti, de azért nem kell megcsúnyulnia. Éppen ellenkezőleg, csak kifejezőbbé, tartalmasabbá és így szebbé és nemesebbé kell fejlődnie. Általában azt tartják, hogy a női szépség a 18-20. éves korban a legragyogóbb és azután már a hanyatlás kora következik. Pedig amelyik nő ilyen hamar elvirágzott, nem lett huszadik éve után még szebb vagy éppen megcsúnyult, annak a nőnek súlyos hibái vannak az életében, testileg vagy lelkileg nem élte a megfelelő életet. Merem mondani, senki sem vigasztalhatja magát jogosan avval, hogy nem tehet a csúnyaságáról (hacsak nem ékteleníti el valami speciális deformáltság), mert aki csúnya, azért igenis önmaga felelős.