Zsidók Bács-Kiskun megyében [antikvár]

Előszó A sírkövek a zsinagógák és egyéb zsidó közösségi épületek, a magyaroszági zsidóság tárgyi emlékei. Emlékeztetői a sok évszázados alkotó életnek, egy valamikor virágzó hitközségnek, amely a zsidók tevékenysége nyomán ott kisarjadt. Magyarország zsidósága múltjának sajnos nagyon kevés tárgyi emléke maradt ránk. Ez a kevés emlék azonban elég ahhoz, hogy izgalmas fonalát bontsuk ki egy zaklatott múltú, de színeiben gazdag, hagyományaihoz és vallásához ragaszkodó zsidóság történetének. A megmaradt tárgyi emlékeknek fotózása hálás téma, azonban szomorú arra gondolni, hogy a hazai zsidó temetők és zsinagógák nagy része gazdátlan sorsra jutott. A régi zsidó temető Szabadtéri Múzeum, vagy egy elárvult zsinagóga látványa életre szóló élmény lehet. A zsidóság mindig erős kötelékkel tartott össze és vigyázta intézményeit. A fasizmus őrülete, megannyi zsidó közösséget pusztított el, és vele együtt számtalan egykor virágzó hitközséget tett a föld porává. Az ország jó néhány településére soha többé nem tértek vissza zsidók, akik tovább vihették volna a hagyományt, és gondozhatták volna a zsinagógát vagy a temetőt. Sokan képtelenek voltak oda visszatérni, ahonnan kiszakította őket a gyilkos őrület. Pedig a zárt és egységes közösséget tükröző temetők mind-mind szilárd alapokon álló hitközségekre utalnak. Kecskeméten 1942-be a hitközség kiadásában megjelent újságban jegyezték le azt, amely minden háború előtti hitközséget olyan erősen meghatározott, és amely gondolatot egy örült ideológia örökre elsöpört a föld színéről. „Együtt akartunk lenni és ebbe az együttlétbe bele akartunk, vonni mindenkit. A közösségi érzésnek szükségességét be akartuk bizonyítani mindenkinek"