Wass Albert szülőföldje, vadászatai [antikvár]

Előszó helyett Wass Albert regényeit, novelláit, verseit - műveit - olvasók egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: hol, merre, melyik tájon található az Erdélyi Mezőség? Hol van az írót-szülő falu. Válaszút? Hol rejtőznek - kopár dombok tövében és sima tavak mellékén - a Wassok volt birtokai és az író által sokszor emlegetett Cege, Pujon, Szentgotthárd, Feketelak s Mezőzáh, és hol találhatók a Wass-féle udvarházak? Ezekről engem is gyakran faggatnak - mint erdélyit és mint olyat, aki évekig dolgoztam Cégén, Mezőzáhon és a környéken, a volt Wass-tulajdonú birtokon, halastavaknál, és jártam sokáig, még ma is, Wass Albert nyomdokain. Hol is született tehát a nagy író? Hol töltötte gyermekéveit, hol végezte középiskoláit? Hol szívta magába azt a felejthetetlen levegőt, amelyet Floridában se, jó ötven év múltán se tudott elfelejteni? A kérdések száma egyre nő a beszélgetések és levelezések folyamán. Itteni vadászok még azt is megkérdezik: az író hol, melyik területen vadászott apró- és nagyvadra? Igazi kárpáti gímbikára, farkasra, siketfajdra, netán barnamedvére. Könyvemben megpróbálok válaszolni e kérdésekre, s másokra is, és igyekszem megismertetni tisztelt olvasóimmal a Wass Albert által sokszor leírt miliőt: mezőségi falvakat, távolabbi hegyeket, tavakat, falusi házakat - régieket és maiakat -, ottani parasztokat és azok munkaeszközeit, halász-szavak eredetét és másokat. Szeretnék hozzájárulni az Erdélyi Mezőség megismeréséhez, ahol született, felnőtt, alkotott és vadászott a nagy író és természetbarát. Hol is van az Erdélyi Mezőség? Európában - Erdélyországban - van egy Istentől eldugott, mindenki szeme elől elrejtett táj, amelyet nemhogy a külföldiek, de még a hazaiak, a romániaiak sem ismernek eléggé vagy talán még soha nem is jártak tájain. Az Erdélyi Mezőségen nincsenek égbe nyúló hegygerincek, alpesi legelőkkel és csodás tengerszemekkel, mint a Kárpátokban. Tájait nem borítják ős luc-fenyvesek. Fenyőfából csak elvétve akad egy-egy, templomkertben, iskolaudvaron. A fenyőt itt a gyermekek nem ismerik, csak képről: itt az angyal nem hoz soha karácsonyfát. Régen még az udvarházak útjait, környékét díszítették öreg fenyő- és gesztenyesorok, de a zajló események után a történelem kivágta azokat. Itt nincsenek lapos rónák, arany búzamezők és ezüst folyók, itt csak négy-öt patak folydogál, nyaranta még azok is kiszáradnak. A dombok itt legtöbbször kopárok, omladoznak, folynak lefelé a meredeken. A dombokat esz-tenákkal és juhok seregével szórták tele, s ezek élénkítik a tájat. Azonban van, amiben a jó Isten itt bőkezű volt: ezek a kisebb-nagyobb tavak sokasága, benne békés pontyokkal, kárászokkal, compókkal és küszfé-lékkel, s a rájuk féllábon leső szürke gémekkel. E tavak adják e miliő hangulatát, a reggeli párát a szárazságban és oltják a szomját tehén- és bivalycsordának, juhnyáj-nak és tikkadt más élőlénynek. Olykor embernek is. A mezőségi dombok közti utak sárosak, azok igazi földutak, vendég- és gépkocsimarasztalók: itt csakis a szekér jelenti a biztonságos közlekedést. A kevés asztfalto-zott út a kivételt képezi. Ha netán a reggeli buszt lekés-ted, várhatsz estig vagy másnapig, de segíthet bajodban egy arra közlekedő gépjármű. Itt csak egy vonatsínpár halad végig északról déli irányba. A kérdésekre és az újabbakra szeretnék válaszokat adni könyvben, tisztelt olvasóimnak. Az Erdélyi Mezőségen - napjainkban - eltűntek a hangulatos, favázas, vályogos, náddal fedett házak, már kevés van azokból. Az újak téglából épülnek és azokat színes (!) gyári cserép fedi, gyakran külföldről. Ma már nem náddal, száraz trágyával fűtik a kályhát. Legtöbb hajlékban helybeli metángáz ég. Van itt az altalaj alatt elég belőle, jut a városokba is bőven. A földművesek ma is tehén- vagy lovasszekérrel járnak a mezőre dolgozni, de e célból egyre gyakrabban vásárolnak gépkocsit is.