Veszprém megyei honismereti tanulmányok XXI. [antikvár]

VcszreüM Mtc.yei Honismereti Tíniilmánvcik XXI. Előszó A Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöksége 2003-ban úgy határozott, hogy a Honismereti Tanulmányok következő kötetének kiadásával folytatja a XX. kötettel megindított témát. A döntés nem volt nehéz, mivel a XX. kötet jelentős sikert, nagy népszerűséget hozott a kiadványnak. Mi volt, vajon mi lehetett e háborús tárgyú kötet népszerűségének titka? A kérdést elemezve, több okot is találhamnk. Mindenekelőtt az általános emberi kíváncsiságot, amely az elmúlt korok iránt periodikánknak az átlagosnál talán igényesebb olvasóközönségében megnyilvánul. Azután a tudásvágyat, hogy minél részletesebben és árnyaltabban ismerhessük meg hazánk történetének, népünk sorsának fordulóit, különösen a XX. század drámai korszakaiban. Bizonyára sok olvasót indított a könyv kézbe vételére az a körülmény is, hogy ezúttal a tanúk közlésén, az átélők emlékezésén keresztül, vagy az ő okfejtésük kíséretében idézheti meg a különben víssza-hozhatatlant. De az is nagyon valószínű, hogy maguk a szerzők is okot adtak e sajátos vonzalomra, hiszen többnyire idős szerzőkről, vísszaemlékezökről lévén szó - a tradíció fenntartására törekvő akarat, a közlési késztetés elszántsága is tényező lehetett a XX. kötet említett sikerében. Annál is inkább, mivel mindez társult még az öregkor legnagyobb kincsével: az életút hitelesítette bölcsességgel. Hasonló a szerkesztőbizottság, illetve a kiadó szándéka a XXI. kötettel is. Ebben a kötetben is a háborúk korát készülünk felidézni a különböző írásokkal. A szöveg által az emlékeknek, érzéseknek, élményeknek és vélekedéseknek alighanem meglepően gazdag csokra bontakozik ki olvasóink szeme előtt a háborús idők sokszínű és mégis baljósan elsötétült világáról. Nem hadvezérek, nem született katonák nyilatkoznak kötetünk lapjain, hanem olyan egyszerű emberek nyilvánulnak meg, akik a sors kényszeréből váltak a háborús idők hétköznapi hőseivé, hétköznapi áldozataivá. A háború, ez a sarkított élethelyzet, melyben nincs mód cselekvési alternatívákon töprengeni, mint kiderül, az emberből a legjobbat és a legrosszabbat is kihozza, még ugyanabból az emberből is néha mindkettőt. Ez a felfokozott helyzet vezet aztán oda, ahogy számtalanszor bebizonyosodott már, hogy életre szóló barátság, avagy kiengesztelhetetlen halálos harag keletkezhet ember és ember között, akár a hivatalos frontvonalaktól egészen függetlenül. A mai kor embere, aki - a XX. század utóbbi évtizedeinek minden zavara és mocska közepette is - legalább békében élt eddig, még hogyha olyanban is, amilyenben, csodálkozva nézi és már-már irigységgel vegyes hitetlenkedéssel hallgatja az öregeket, akik becsületről, adott szóról, lovagiasságról regélnek, emlékeiket felidézvén, miután a számtalan ismétléssel csiszolódó történetek - műfajuknak évezredek során kiforrott menete szerint - követendőkre és elkerülendőkre osztják a szereplöket, példaadó hősökké emelve, avagy az emlékezetet kizárólag figyelmeztető szerepükkel megszolgáló gazokká gyalázva. A történelemkönyvek egyértelműen és logikusan mutatják be a háborúkat. Valóban, utólag sok minden világosabb, azonnal kitűnnek a tévedések, a hibák és a szörnyű vétkek. És, mint magunk is megtapasztalhattuk, a győztesnek mindig igaza van Más kornak, egy szabadabb és felelősséget szabadon vállaló világnak kellett eljönnie ahhoz, hogy fél évszázados fájdalmunkat végre mi, magyarok is kibeszélhessük, hogy az elesett hősöket, egyszersmind áldozatokat méltó módon meggyászolhassuk. És bizony, még ahhoz is, hogy nyíltan lehessen szólni a hadifoglyok sorsáról, a Nyugatra kényszeritett gyerekember leventék különös kalandjairól, a bombázás, az ostrom, a front átélőinek rettenetéről, vagy ami szinte hihetetlen: a felszabadult munkaszolgálatosok keleti fogságba hurcolásáról. Kötetünk ez utóbbi feladatkörre vállalkozik, idevonatkozó írásaival próbál hozzájárulni ember és háború viszonyának humanista töltetű bemutatásához. A háború, amint a szó gyöke is mutatja, voltaképpen zavart, háborgást, az emberi nem valamiféle megháborodását jelenti. Tudjuk, van hódító és van honvédő háború, elhúzódó és villámháború, forradalmi harc és fegyveres lázadás; beszéltek nekünk békeharcról és hideg-háborúról, ismerünk faji, nemzetiségi, felekezeti gyűlölködésből felizzó háborút, lehet még megelőző, bűntető és ~ szimplán rabló háború.,, a