Taps, szénsav, Ferencváros [antikvár]

ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Olykor annyira könnyű körülírni, elmesélni, mi az a Ferencváros, máskor pedig úgy tűnik, még a mi kiváltságos titkos kincsünk, a magyar nyelv is kevés hozzá. Éveket, évtizedeket taposunk át, változik a világ, változunk mi is, alig pár dolog marad meg az út során mellettünk, és mi magunk is alig pár személy, érzés mellett tartunk ki: a társunk mellett, a családunk mellett, a hazánk mellett, és mi fradisták nem felejtjük el ilyenkor megjegyezni, az FTC, a Fradika, a Ferencvárosi Torna Club mellett. Szerencsés az ember, amikor azt tudja mondani: olvassanak el egy könyvet, és akkor közelebb kerülnek ahhoz, ami a Ferencváros csodája. Hiszen mégiscsak kell lennie ott valamiféle mágiának, varázslatnak, ha egy sportklubot immár több mint 120 esztendeje ugyanolyan odaadással gondoznak az egymásba karoló generációk. A legnagyobb nemzeti kincseinket óvjuk így, folyóink tisztaságát, földjeink termékenységét, a jövő' nemzedékét, a hazát, a nemzetet, a magyar kultúrát. Az ember óvatosan fogalmaz ekkora értékek mentén, de valahol itt a helye a Ferencvárosi Torna Clubnak. Az nem lehet véletlen, hogy mi mindannyian ugyanazt a szeretetet érezzük, ha a Fradira gondolunk, mint az alapítók az i8oo-as évek végén, azt az aggódást, amit Kispéter Mihály vagy Dalnoki Jenő érezhetett a Kinizsi-korszakban, és azt a tiszteletet, amit például Tóth Potya István, Gyetvai László, Rudas Ferenc, dr. Lakat Károly vagy éppen Albert Flórián gyakorolt életének teljes egészében a Ferencváros irányába.