Bővebb ismertető
ELOSZO
Évkönyvsorozatunk 17. kötete rendhagyónak mondható, hiszen kényszerűségből szakít a hagyományokkal és nem egy esztendő, hanem két év tudományos műhelymunkájából merít. Éppen ezért a Tisztelt Olvasó számára a választás nagyobb lehetőségét is kínálja.
Az első nagy szerkezeti egységben eddig még többnyire ismeretlen 17-18. századi forrásokat teszünk közzé. A kötet többi tanulmányának zömét 2004-ben és 2005-ben hallhattuk a Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napokon. Most az előadások szerkesztett változatait adjuk közre. Az 1803-ban és 1824-ben megkötött örökváltságra emlékezve a második nagy fejezetben Nyíregyháza és a hasonló jogállású városok múltját feltáró tanulmányok kaptak helyet. A harmadik fejezet mintegy harminc írása a napjainkban újra az érdeklődés középpontjába került családtörténettel foglalkozik.
Kötetünkben most is örömmel adtunk helyet a határon túl élö és dolgozó tudós kollégák kutatási eredményeinek. így Erdély, a Felvidék és Kárpátalja történetének olyan eseményeiről közölhetünk tanulmányokat, amelyek méltán tarthatnak igényt az Olvasó érdeklődésére éppen úgy, mint a határon inneni szerzők, neves kutatók, egyetemi oktatók, történészek, levéltárosok írásai.
Évkönyvünk népes szerzőgárdája a tudományos tanácskozást kísérő szakmai napokon a személyes találkozás örömét, hasznát is élvezhette. 2004-ben Rimaszombaton jártunk tanulmányúton, 2005-ben pedig Nagykárolyban. A Nemzetközi Levéltári Napok történetében itt kerülhetett sor első ízben arra, hogy a tudományos konferencia egy részét a határon túl rendezhettük meg. A Károlyiakról Nagykárolyban, a család ősi fészkében hallhattunk előadásokat és tiszteleghettünk az ősök emléke előtt a kaplonyi kriptában is. Levéltárosok, történészek számára maradandó emlékek ezek, olyanok, amelyek az egység, az összetartozás tudatát erősítik.
Kötetünk a Nemzeti Kulturális Alapprogram Levéltári Kollégiuma támogatásával jelenhet meg, amelyet a Tisztelt Olvasó nevében is köszönünk!
Nyíregyháza, 2006. szeptember 1.
Dr. Nagy Ferenc
levéltár-igazgató