Pécs [antikvár]

iák hÉÉülk ÉÉiflrtin^i Pécsről szokás a/t mondani, hogy „kétezer éves város". Ez a mondás igaz is, nem is. Igaz, mert már kétezer éve bizonyíthatóan városias település volt; nem igaz, mert nem tudta folyamatosan megőrizni városias jellegét. Kétségtelen tény, hogy az ember több mint kétezer évvel ezelőtt telepedett meg a Mecsek alján. Haas Mihály 1845-ben így írt erről: „Pécs első alapítása az ősidők homályába vész. Hegytövébeni gyönyöríí fekvése, legjobb vízzel bővelkedő számos forrásai, bőtermékű vidéke és kellemetes éghajlata igen hihetővé, sőt bizonyossá teszik már időszámozásunk előtti létezését," Pécsről sokan írtak. írók, költők, utazók egyaránt lelkes hangon emlékeztek meg a városról. A színes, hangulatos beszámolókból sohasem maradt ki a Mecsek, mely a várost a hideg szelek ellen védi, ahol csodálatos ízű szőlő s gyümölcs terem, melyről lepillantva a háztetők fölött be lehet tekinteni a szűk utcákba, kis udvarokba. Ugyanakkor a városból is csaknem mindenhonnét látszik a Mecsek egy-egy részlete, a sötétzöld fenyvesek, tölgyesek, szőlők, s gyümölcsösök. Pécs és a Mecsek elválaszthatatlan egymástól. Ezt érezhette Oláh Miklós esztergomi érsek is 1536-ban, amikor így emlékezett Pécsről: „Ezután Pécs tűnik szemünkbe, várát a magas Mecsek hegy lábánál építették, annak lejtőit és csúcsát hatalmas tölgyek övezik A vár alatt az említett hegy lábától dél felé a síkságra lenyúló város sem természetes, sem mesterséges védelemmel nem rendelkezik eléggé, ám lakosságának nyájas udvariassága szempontjából sok mást maga mögött hagy . . . Van egy püspöki kert a mondott hegy északi oldalán, ahol forrás buzog, melynek folyása a város felé haladtával mintegy negyven malmot forgat sorjában. A hegyoldalban más források is törnek fel, ezeket csatornákon bevezetve üdül fel ez a termékeny földű és jó borban igen bővelkedő város . . Valószínűleg ez a legkorábbi leírás Pécsről. A Magyarországtól távol élő tudós főpap hitelesen emlékezett vissza a város legfőbb értékeire: a Mecsekre, a később Tettye pataknak nevezett folyócskára, mely a malmok sorát hajtotta, s nem véletlenül említi a gyenge és alacsony falakat, amelyek csekély védelmet nyújtottak a városnak. Sejtései pár évvel később beigazolódtak: a török harc nélkül elfoglalta a várost és a várat, s 143 éven át tartotta megszállva. Pécs a török megszállás alatt teljesen átalakult. A megszállók mindent a maguk képére formáltak át. Szerettek itt élni. Magyarországon ennek a városnak volt a legkellemesebb klímája, a tavasz itt köszöntött be legelébb s itt nyúlt leghosszabbra az ősz, itt ért be legédesebbre a gyümölcs. A nagy török világutazó, Evlia Cselebi, 1663-ban túlfűtött rajongással így írt a városról: „. . .Muzulmán városré- sze van hét; egyetlen keresztény városrésze a Budai-kapun kívül fekszik . . . Összesen 2200 iszlám háza van, melyek alacsonyabb-magasabb, régies alakú szép kőépületek s leírásukra a nyelv elégtelen. Minden háznak a tetejét meg-annyi díszes, rózsaszínű cserép fedi, úgy, hogy ilyen cserepeket egy országban sem láttam. Középszerű házai azonban itt-ott deszkazsindellyel vannak fedve . . . Minden házban szőlők, kertek, vízmedencék és szökőkutak vannak. Összes utcái sakktábla festése szerint lerakott főutak . . . Két oldalról véges-végig széles kövű, régi kövezetű, igen tiszta gyalogjárók vannak. A fő közúton a város előkelőinek negyven palotája van." Cselebi oldalakon keresztül írta elragadtatott hangú ismertetését. Külön teret szentelt a dzsámiknak, melyek messze környéken híresek voltak. A Gázi Kászim pasa dzsámijának „kerekes, magas kupolája van, mely mintha az ég esztergályosának kezéből került volna ki" - írta lelkes hangon. Nem kevesebb odaadással beszélt a többi dzsámiról is, melyből 17 volt Pécsett. Megemlítette a fürdőket, kolostorokat, csorgókutakat, tulipánnal beültetett sétahelyeket, búcsújáró helyeket (Idrisz baba türbéje). Cselebi leírásában Pécs a keleti mesevilág városaihoz volt hasonló. Ez természetesen túlzás. Hogy mi a túlzás és mi volt igaz mindabban, amit leírt: ma már mindez alig ellenőrizhető, de egy-két általa említett „csoda" megmaradt az utókornak. Ilyenek Jakováli Haszán pasa és Gázi Kászim pasa dzsámija. Amit ez utóbbiról írt, meggyőzhet bárkit ar-ról, hogy itt nem ragadta el keleti mesélőkedve. Ha valaki délről szemléli a dzsámit, valóban az „ég esztergályosának" munkáját véli felfedezni a felmagasodó kupolában. Cselebi leírásának külön értéke, hogy említést tett a török megszállás előtti épületekről is; a középkorban épült ferences templomról, a régi középkori egyetemről s a székesegyházról, melyről megállapította, hogy „Egy ügyes építőmester minden tehetségét erre az épületre fordítván, olyan munkát létesített, hogy a világon egyetlen régi építőmester sem készített ily művet. Sőt, e dzsáminak külsején s belsején, a különféle gyuruköveket készítő kőcsiszolónak kezéből kikerült többfajta ékszerféle kővel kirakott fal van, melyet a tanult emberek szájtátva bámulnak és szemlélnek. Az itt lévő boltozatok, csiszolt művészi ablakok s rajtuk a ragyogó márványkövek, igen szép, változatos színű festmények sem nyelvvel el nem beszélhetők, sem tollal le nem írhatók." Joggal irigyelhetjük Cselebit, ő még láthatta a középkori székesegyházat, a reneszánsz Püspöki Palotát, vele szemben a Szathmáry-palotát, az egykori pécsi egyetem épületét, a tettyei Szathmáry-nyaralót s a városban még épen álló megannyi középkori épületet. Mikor pusztult el a középkori Pécs? Cselebi még a székesegyház falfestését, színes üvegabla-