Óbudai anziksz 2015. ősz [antikvár]

Kedves Olvasó! Szeretjük lakóhelyünket, városunkat, városrészünket állandó jelzőkkel illetni. így lehet egy-egy település a virágok városa, a vizek városa, a hősök városa, a hűség városa, és ez legtöbbször így is van rendjén: a patriotizmus, a hétköznapi hazaszeretet valódi természetrajzi vagy történelmi tények alapján osztja magára a már-már eposzi jelzőket. Óbuda is oszthatna ilyeneket. Tengerünk ugyan nincs, de vannak hegyeink, dombjaink, völgyeink, folyópartunk, szigetünk, vannak patakjaink, tavaink, akad mocsár, barlang, nem is egy... Számomra mégis a legkedvesebb állandó jelzős szerkezet nem ezekre utal, hanem emberi lényünk legfontosabb hordozójára, a kultúrára. Amikor azt mondjuk, hogy Óbuda a kultúra városa, egyáltalán nem esünk túlzásba. A kultúra, tudjuk, a legáltalánosabb (szakembereknek: ontológiai) fogalmak egyike, magában foglalja a felhalmozott és születőben lévő anyagi és szellemi javak összességét, az együttélés normáit, szokásrendszerét, a tudást, a hitet, az erkölcsöt, a hagyományokat és még a közös álmokat is. Az Óbudai Anziksz erről a hatalmas birodalomról akar folyamatos tudósítást adni. Évtizedek óta hiányzott egy helyi írott kulturális fórum. Most végre a kultúrabarát önkormányzat jóvoltából létrejött ez a magazin, s már a második számát tarthatja kezében az érdeklődő olvasó. Nem könnyű a dolga: kapcsolódnia kell a városrész egyre terebélyesedő kulturális intézményrendszerének kínálatához (ne csak a kulturális központra és filiáira gondoljunk, ne csak a múzeumokra, könyvtárakra, színház- és koncerttermekre, hanem azokra a szaporodó egyéb közösségi terekre is, amelyek a kultúra korántsem másodlagos színhelyei: az idősek klubjaira, az egyházi közösségekre, a nemzetiségi szervezetekre vagy az iskolákra épülő kultúraközvetítésre, sőt még a vendéglőkben egyre gyakoribb rendezvényekre is).