Bővebb ismertető
Vivat, crescat, floreat! (lat.: Éljen, növekedjék, virágozzék)
BEVEZETŐ GONDOLATOK
Alapítványunk két névadója — Kner Imre és Tevan Andor — minden bizonnyal ismerte a mottóként választott latin bölcsességet, hiszen küzdelmes életük egyik pillére volt az a törekvés, hogy szeretett hivatásuk, a nyomdászat gyarapodjon, az értékek minél szélesebb körben elterjedjenek. És tették mindezt - természetesen — a gazdasági érdekeik el nem hanyagolásával.
A név kötelez — ez az elv vezérelte alapítványunkat a több mint egy évtizedes működése során, amikor programjába foglalta azt a feladatot, hogy a megye nyomdászhagyományainak őrzője lesz, rendre megemlékezve a neves mesterek, nyomdaalapítók tetteiről, ünnepséggel, emlékkönyvvel és -táblával tisztelegve az alkotó elődök munkásságának.
Jó néhány emléknap van már a hátunk mögött, és a méltó ünnepek az emberek szívében-lelkében nemes érzelmeket ébresztettek, a közvélemény széles körben tájékozódott az eseményekről szóló sajtóbeszámolókból, mégis - úgy éreztük - hiányzik valami. Valami, ami még maradandóbbá teszi a megemlékezést, ahogy a latin bölcs mondás tartja: verba volánt, scripta manent (a szó elrepül, az írás megmarad).
Ügy láttuk tehát, hogy helyes lesz, ha összegyűjtjük az emlékünnepségek történetét és könyv formájában tesszük maradandóvá, adjuk közre. Tisztelettel nyújtjuk át ezt a gyűjteményt a kedves olvasóknak — lett légyenek nyomdászok, avagy szép szakmánk tisztelői forgassák, olvassák szeretettel.
A krónikás