Néphagyomány és helytörténet [antikvár]

Részlet a könyvből:"A népi prózai műfajok kutatása terén különösen az utóbbi években a hiedelemmondákra, a visszaemlékezésekre, az ún. "igaz" történetekre irányult a figyelem. Az elbeszélő műfajokat vizsgáló kutatók elsősorban a különösen kiemelkedő mesei anyagot ismerő individuumokkal kapcsolatban már a népi egyéniségvizsgálat során rámutattak arra, hogy a nép közösségekben vannak olyan kiváló elbeszélők, akik a közelebbi, de a távolabbi múlt eseményeit is a történet valóságos hitelét keltően sajátos interpretálásban irracionális elemek beleszövésével adják elő.1A monda, a hiedelem és olykor a mese határmezsgyéjén álló történetek jelentős részének bizonyos valóságmagja van. Az elbeszélő racionális és irracionális elemeket ötvöz össze. Olyan dolgokat, eseményeket mond el, amelyeket önmaga átélt, látott cselekedett, de ezeknek a történeteknek a saját élményein túl a néphagyomány, a mondák, a mesék, a hiedelmek világa nyújtja azt a forrást, amelyből az individuum sajátos, valójában egyéni és egyben egyedi "alkotást" hoz létre. Megfigyelhető, hogy az "igaz" történetek megalkotója többnyire saját közösségének egyedeitől több vonatkozásban elütő személy.Élettörténetében rendszerint találunk olyan eseményeket, amelyek kiemelik őt a környezetéből, olyan személlyé válik, akire a vele kapcsolatos események révén a közösség tagjai felfigyelnek, beszélnek róla, s gyakran egy bizonyos idő után éppen ő válik népi elbeszélések sajátos figurájává."