Lónyay-Imatakaró [antikvár]

Bevezetés „úgy tűnik, hogy valami nagyon szép, takaró készítő munkával foglalod el magad, ami viszont nehéz, így küldök Neked sok erőt, áldást Atyánktól és türelmet, kitartást, megértést a Téged körülvevőkhöz." (T. Cs. Cs.) „Kedves Gyerekek! Amíg kialakulnak a teamsben a csoportjaink, itt, a messen-geren küldöm Nektek a hittan feladatot. Most még a katolikusok és a baptisták is velünk vannak, így őket is kérem, hogy írjanak egy imádságot. Keressetek egy nyugodt, békés helyet a lakásban, és alkalmas időt. Vigyétek magatokkal a hittan füzeteteket és egy tollat. A telefonotokat viszont ne. Csendesedjetek el, és töltsetek így el időt magatokkal és Istennel. Ne álljatok fel idejekorán. Hagyjatok időt annak, hogy megfogalmazódjanak Bennetek a kérdéseitek, az érzéseitek, kéréseitek. Mindazt, ami Bennetek van, vigyétek bátran Isten elé. Várjátok meg azt is, hogy Ö is szólni tudjon Hozzátok, ha akar. Ezt az imádságot írjátok le a füzetetekbe és küldjétek el nekem." így kezdődött. Ezt a feladatot kapta tőlem harminc hatodik osztályos kisdiák 2020. március 17-én, a koronavírus-járvány miatt elrendelt karantén kezdetén. Utólag, a könyvet a kezünkben tartva mondhatnám, hogy a jól megtervezett Imatakaró-könyv-projekt első lépése volt ez, de az igazság az, hogy másfél tanévnyi hittanoktatói tapasztalattal, a saját kérdéseimmel, érzéseimmel, feladataimmal küzdve, értük, a szeretteimért és a világért aggódva, ebben a helyzetben Istent keresve, nem volt nekem semmi tervem, hanem egyszerűen csak nem jutott más eszembe. Nem sok idő telt el és megérkezett az első imádság. Gondoltam, mielőtt szólok neki, hogy ezt bizony jól összecsapta, elolvasom. Könnyeimmel küszködve kérdeztem meg ezután tőle, hogy megoszthatom-e a kollégákkal a sorait. Majd érkezett a második és a harmadik, és sorban az összes többi. Nekem nem volt más dolgom, mint reggelente elküldeni őket a Tanárok 2019/2020 csoportba, hogy innen tovább szállhassanak ezek a fohászok diákjainkhoz. Teltek-múltak a napok, fogyni kezdtek a gyermeki-imádságok. Pedig már kezdtük megszokni, megszeretni a szívünket melengető, könnyes reggeleket. Megkértem hát az imádságos lelkű tanártársaimat forduljanak ők is az Úrhoz,