Laci bácsi emlékkönyv [antikvár]

A Szeretet EmbereAmióta az eszemet tudom, ismertem. Az Államitelepen a Templom utcájával párhuzamos Csepregi utcában laktunk (utcanevek nem voltak, a lalcók a kiírt számozás helyett maguk nevezték el az utcákat).Fülembe cseng a hangja - Nagymamám gyaloran vitt el a templomba -, ahogyan beszélt a misén, ahogyan lehajolt, és megsimogatta a fejem. Mindenkit ismert, mindenkiről tudott mindent, és mindenkihez volt egy pár kedves szava. Intézmény volt a lakótelepen, a kerületben - a Szeretet intézménye.Édes Lacikám! Anyu, Apu jól vannalc? Régen láttam őket!" - kérdezte még évtizedek múlva is, ha találkoztunk. Rajta Idvül nem ismertem embert, ald így sugározta vohia a szeretetet és jóságot. Nem lehetett nem a hatása alá kerülni. Képviselőként örömmel szavaztam meg számára a Díszpolgár címet.Elkezdtem vele egy interjúsorozatot - nem tudtam befejezni. Fájdalommal értesültem arról, hogy már nincs köztünk. Rosszul mondom. Másképpen van köztünk. Ő, aki a lelkekben építkezett, látványos építményeknél fontosabbat hozott létre. Pedig csalc" szolgálni akart. Megkülönböztetés nélkül juttatott mindenkinek a szeretetéből. Ha nem érezném, hogy szokott szerénységével rosszallóan csóválja a fejét - ami nem volt szokása -, azt mondanám: O ma az igazi példa!Temetésén én is mondtam gyászbeszédet. Magamban, magamnalc. Ajánlom az Emlékkönyvet mindenldnek, ald nem ismerte, mert meg kell hogy ismerje: Id volt Ó nekünk.Ajánlom mindenkinek, aki ismerte: legyen emléke még erősebben a szívünkben, szükségünk van Rá.Dr. Mester László polgármester