Kunszentmárton [antikvár]

VALLOMAS A SZÜLŐFÖLDRŐL -ELŐSZÓ HELYETT Szétteríti már fátyolát az alkony Béka kuruttyol ungos brekegéssel a távolból egy gép bugását hallom. a Körös-partról, versenyt fut a széllel. Aztán az este lebocsátja szárnyát, hátam mögött ház vigyázza a csöndet, a róna homlokán a csillagpászták előttem az ég nyaldossa a földet, ragyogva fénylenek az ében éjben, a hold most búvik ki, növő sarlója kéken tündöklő távol messzeségben. a nyári éjben lomha útját rója. Lassan elül az esti nesz. A róna alig piheg már. Békés altatója: egy-egy zizzenés, éji bogár hangja Tompán üt egyet a templom harangja. Fönn csillagok nesztelen zenéje csöndet csilingel a leszálló éjbe. (Ágoston Julián: Alkony, részlet, 1950. június 22.) Erről az Ágoston Julián ciszterci papköltő által megénekelt békés alföldi tájról. Kunszentmártonból származom. A versben felbukkanó képek, neszek, hozzájuk párosulva a Körös árvíz hordta iszapjának semmihez sem hasonlítható szagával - ezek idéződnek fel bennem, amikor e verset olvasom. Béke, nyugalom, biztonság. Nekem a gyermekkor. Amikor pedig versét papírra vetette, akkor a költő rab volt. Már majd' két hete, hogy Pécsről ciszterci szerzetes társaival Kunszentmártonba internálták. Tombolt az egyházellenes kommunista/szocialista terror. Pár hónapja születtem erre a világra. A versben említett ház a karmelita rendház, az utcánk, a Wesselényi utca végén áll. Itt kereszteltek, s itt esküdtünk feleségemmel hűséget egymásnak. Az Érparton, ahol az 1960-as évek végéig még megvolt őseim 1823-ban újjáépített lakóháza. Az ősi ház 19-20. századi életét a családi emlékek alapján diákként megörökítettem, díszesen faragott mestergerendáját pedig bevittem a múzeumba. A gyermekkori és fiatalkori emlékek ehhez a városrészhez kötnek. A templom pedig a Nagytemplom. Harangjának tompa ütése az órát jelezte, messze hangzó szava misére és imára hívta, hívja az embereket, jelzi halottainkat. És nekem sok halottam van már: szüleim, felmenőim, nevelőim, papok, barátok. Akik szerettek engem, akiket én is szerettem és tiszteltem, s akiknek sokat köszönhetek. Eletük példája értette meg velem, hogy nem lehet más célom, mint emberként helytállni, gyerekként és fiatalként talentumaimat - amiket a Teremtőtől mindannyian ajándékba kapunk - kibontani, konkrét céljaimat felismerni, azokra önképzéssel felkészülni, életemmel azokat teljesíteni, így és ezzel szolgálni embertársaimat, családomat, szülőföldem közösségét, nemzetemet, egyházamat, és végső soron Istent dicsőségét: (omnis) ad maiorem glóriám Dei (A.M.G.D.). Nagyon szeretett a Teremtő, mert nemcsak serdülőkori eszmélődésem idején, hanem ifjú koromban is olyan emberekkel vett körül, akik segítettek