Köszönjük, hogy megszülettünk! [antikvár]

ELÖLJÁRÓ BESZÉD „Egy nép önmagába vetett hitét leginkább a gyermekszülések száma jelzi." (Charles de Gaulle) Nincs a világon még egy olyan ország, amely a demográfiai mutatók tekintetében annyit köszönhet egy orvos munkásságának, mint Magyarország Kaáli Géza professzornak. Azt, hogy fáradozásai mennyire szükségesek, híven illusztrálják a Központi Statisztikai Hivatal honlapján a kétségbeejtő adatok 2011 májusában: „Magyarországon a születések száma 1998-ban esett először százezer alá, és azóta sem érte el ezt a szintet. A 2003. évi mélypontot követően ingadozással tarkított, lassú emelkedés volt észlelhető 2009-ig, amikor 96442 újszülött jött a világra. 2010-ben jelentős visszaesés történt: a születések 90350-es száma mintegy 6100-zal, azaz 6,3 százalékkal kevesebb, mint az előző évi, és a legalacsonyabb érték a születési statisztika közel 140 éves hazai történetében." A hír valóban megrázó. 1998 óta minden évben 30-40 ezerrel több magyar halt meg, mint ahány született. Ez az oka annak, hogy mindössze 9 millióra tehető azoknak a honfitársainknak a száma, akik Magyarországot szülőföldjüknek is nevezhetik. A többiek bevándorlók. Nem igényel különösebb demográfiai szaktudást annak a szomorú ténynek a megállapítása, hogy ha a természetes népességfogyás mértéke változatlan marad, beteljesedhet Vörösmarty Mihály jóslata, melyet a Szózatban örökített meg: A sírt, hol nemzet sülyed el. Népek veszik körül, S az ember millióinak Szemében gyászköny ül.