Kiskunhalas helytörténeti monográfia I. [antikvár]

A több mint 600 éves Kiskunhalas város monográfiájának első kötetét tartja kezében az olvasó. Annak a tiszteletreméltó törekvésnek a megtestesülése ez a könyv, mely a nagyközönség és a tanulóifjúság számára egyaránt hozzáférhetővé akarja tenni szűkebb hazája, a város történetét, fejlődését. Jogos ez a törekvés, hiszen az 1920-as évek óta Kiskunhalasról várostörténeti munkanem jelent meg, a régebbi kiadványok pedig részben hozzáférhetetlenek, részben szemléletükben nem elégítik ki a mai igényeket, legfőbb hiányosságuk pedig az, hogy a város történetét csak a XVIII. század derekáig ismertetik. A kiskunhalasi Helytörténeti Munkaközösség most megjelenő munkája éppen azt igazolja, hogy ez a régi város csak napjainkban, a felszabadulás óta bekövetkezett fejlődés eredményeképpen alakul igazi várossá. bármelyik oldalról vizsgáljuk is Kiskunhalas újabbkori történetét, azt látjuk, hogy a letűnt úri rendszer elhanyagolta ezt az alföldi várost, s számára is, akárcsak az ország többi városa számára, a felszabadulás nyitotta meg az igazi fejlődés útját. A város iparát a felszabadulás előtt mindössze két üzem: a mészhomok-téglagyár és a baromfi-feldolgozó üzem, valamint a magánkisipar képviselte. A gyáriparban foglalkoztatottak száma nem érte el a lakosság 1%-át. Elmaradottság jellemezte a várost kulturális és egészségügyi vonatkozásban is. a felszabadulás időpontjában 58 tanteremben 75 nevelő 3055 tanulóval foglalkozott, egy nevelőre 43 tanuló jutott. a külterületi lakosság kulturális ellátására azelőtt nem fordítottak gondot. A közegészségügyi helyzet súlyos elmaradottságát mutatja, hogy a lakosság általában ásott kutakból fertőzött vizet ivott, a körzeti orvosi hálózat nem volt kiépítve, a bölcsőde, az üzemorvos, a körzeti ápolónő - ismeretlen fogalom volt.