Kirándulás a debreceni múltba [antikvár]

Régi emberek, régi sorsok Tallózás a debreceni református halotti anyakönyvben Az egyházközségek birtokában lévő levéltári anyag mennyisége és kora változatos, de valamennyi pótolhatatlan érték. A legszárazabbnak tartott anyakönyvi adatok is sokoldalú forrásnak bizonyulnak az egyháztörténész, a népességkutató (demográfus), a helytörténész, az irodalomtörténész, az orvostörténész, a néprajzos, a geneoló-gus, s a többi történettudományi ág művelői és az utánuk érdeklődők kezében. Régi emberek, régi sorsok bukkannak föl a továbbiakban is a debreceni halotti anyakönyvekből. i A „régi szép idők"-ről lefoszlik a cifra köntös és ott állnak a maguk küzdelmes, nyomasztó valóságában. A „régi öregek"-ről kiderül, hogy nem is voltak olyan öregek. Számtalan csecsemőt és gyermeket temettek, kevesen érték el a 60 évet, a 70 éves ember pedig már aggastyánnak számított. A betegségek jó részével, és főként a gyakori járványokkal szemben tehetetlen volt az akkori orvosi tudomány. Meg aztán hány beteget nem látott az orvos vagy olyan későn, hogy már a tudós Hatvani István professzor receptje sem használt. A társadalmi viszonyok nem kedveztek a hosz-szú életnek. A módos cívist - ha nem vitték el a fertőző