Jókai nyomában [antikvár]

Prológus A bölcsőtől a koporsóig Jókai regényes életútját tárgyaló könyvecskét vesz kezébe az olvasó. A bölcsőtől a koporsóig, a Vármegyeház utcától a Kerepesi temetőig kísérem el az írót romantikus pályájának állomásain, és villantom fel élete nyolcvan esztendejének érdekesebb mozzanatait. A bölcsők - egyszerűek vagy cifrák - egj^alamiben mind egyformák: új életet, új álmokat, titokzatos vágyakat ringatnak ölükben. Hogy Jókai Mór bölcsője éppen Komáromban ringott, ez külön öröm nekem. Szeretem járni Komárom utcáit, nézegetni régi épületeit -Jókai szülőházát, a híres kollégiumot -, s közben arra gondolok, hogy ugyanezek az utcák, ugyanezek a régi házak figyelték szerető féltéssel a kis Jókai Móric fejlődését. Legutóbb a másfél százados évforduló alkalmával jártam végig az író lábnyomait. Meg-megkapartam egy-egy omladozó öreg házfalat, lefújtam róluk évtizedek porát, s felidéztem a nagy szellem emlékeit, hogy újra éljen az, aki valójában nem is halt meg azon a csendes májusi estén. Onnan indultam, ahol a vén Duna keblére öleli a Tátra bércei alól sietve megtérő Vágdunát, ahol „Az elátkozott család" élt, és felmásztam a Kárpátok égbe nyúló szikláira, ahol a „Bálványosvár" állt. A koporsók is mind egyformák. Mindegyik elvisz magával valamit, amit az ember élete során nem mondott el, és most már nem is fog elmondani. Jókai Mórról halála után azonban azt kell mondanunk: volt, van és lesz mindaddig, amíg az ember olvasni fog, s értékelni tudja a szépet és a jót. A Kerepesi temetőben felállított síremlék így idézi a költő üzenetét: „Ami bennem lélek, veletek megy, ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak, megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani."