Ízes borok, ódon várak [antikvár]

Nehezen tudnám részletezni, hogyan szerettem bele Magyarországnak ebbe a hegyes-bogas vidékébe. Azt hiszem, a lehető legegyszerűbb módon: egy csapásra. Persze ez sok-sok évvel ezelőtt történt, de ma is ugyanazt az izgalmat érzem, amikor Tokaj-hegyalja szőlőtőkéinek bódító látványát aperitifként nyújtja felém ez a minden varázslatra képes vidék. Mindig több útvonal, több megközelítési mód viaskodik bennem, mert teljesen más élmény, ha délről, s megint más, ha nyugatról kerül elénk ez a fenséges táj. Északról és keletről is hasonló a helyzet, de az manapság számunkra nem annyira kézenfekvő, mert a történelmet formáló erők lassan egy évszázada, hogy szétszabdalták ezt a régiót, s központja, Kassa is Szlovákiához került. A máig is fellelhető magyar jelenlét, a történelmi és kultúrtörténeti emlékek sokasága miatt rövid látogatást teszünk a határon túlra is. A könyv zömében azonban jelenlegi határainkon belül barangolunk, egy olyan részén az országnak, amelyben karnyújtásnyira vannak egymástól a látnivalók. Mégpedig olyan sűrűségben, hogy az ember csak a visszatérés ígéretével tud búcsúzni a tájtól egy túra végén. Hát nézzük a legfontosabbakat.