Istent dicsőítő egyházi énekkönyv [antikvár]

ELŐSZÓ Mezey István (1855-1913) kunszentmártoni római katolikus főkántor 1895. július 12-én egyházi jóváhagyásra nyújtotta be Egyházi énektár címmel énekes könyvét az egri érseki hivatalba. A bíráló, Zsasskovszky József, az egri papnevelde igazgatója volt, aki a munkát október 29-én elutasító véleményével együtt visszaküldte az érseknek. Mezey István könyve akkor tehát nem jelent meg. Valószínűleg e kéziratos könyv alapján készült el Mezey István Énekeskönyve 1913-ban nyomtatásban. A mostani kiadás szöveg javításait ennek alapján végeztük. A kézirat Mezey István legidősebb fiára, í^. Mezey Istvánra (1881-1936) kántorra, majd pedig annak legkisebb fiára, Mezey Mihály (kántor)tanítóra (1929-2002) szállt. Mezey Mihálynak és családjának, a szintén Me-zey-leszármazott néhai Antal József (1940-1997) szeged-csanádi egyházmegyei lelkipásztornak és népének kutatónak, valamint Kövesdy Zsolt kunszentmártoni plébános ösztönzésének köszönhetjük a fakszimile kiadást a szegedi néprajzi tanszék vallási néprajzi forráskiadvány sorozatában. A megjelentetést pedig a támogatóknak és az előfizetőknek. Mi a zenetörténeti, folklorisztikai jelentősége a munkának? Az elmúlt évszázadokban az egyháznak nem volt „hivatalos" énekkönyve. Országrészenként, egyházmegyénként egy-egy énekes könyv vált meghatározóvá. Az Egri Főegyházmegyében például 1855-től a Tárkányi -Zsasskovszky énektár. Ugyanakkor reformtörekvések fogalmazódtak meg, hogy a liturgikus megújulással együtt megújuljon az egyházi zene. Ez az igény hívta életre Bogosich Mihály Őseink buzgósága, Kersch Ferenc Sursum Corda című énekeskönyvét, s vezetett el az 1930-as években a Szent Vagy, Uram, majd az 1980-as években az Éneklő egyház népénektárához. Öreg Mezey István könyve rögzíti a 19. század végének kunszentmártoni helyi énekgyakorlatát, az adott időszakra jellemző énekeit, ájtatossági formáit. Ugyanakkor népszerűsíti öreg Mezey János, Mezey Nepomuk János és Mezey István saját szerzeményeit, amelyek minden korabeli liturgikus igénynek megfelelnek, s szerzőik nagy gyakorlati liturgikus érzékkel, a helyi viszonyoknak megfelelően állítottak össze. Ezzel jó énekanyagot nyújtottak a korabeli templomi, temetői liturgiához, a virrasztókhoz, a búcsúztatókhoz, a búcsújárásokhoz, s a magán ájtatossá-gokhoz. S ebben áll a kötet néprajzi, folklorisztikai jelentősége is: ünnepi rítusok, a paraliturgía számos énekét találjuk meg lapjain. Az orgonakísérettel ellátott, harmonizált énekek kottarajzai és maguk az énekszövegek is a kéziratban szépen olvashatók. Ezért választottuk a fakszimile kiadást. A 114 évvel ezelőtt megírt kéziratot több alkalommal újra köthették, s a kötés során körülvágták. Ezáltal egyes esetekben a lapszámok, ritkábban egy-egy kottahang, vagy az előjegyzés megsérült, de nem értelemzavaró módon. Az idők folyamán azonban elveszett a kézirat 1-21, 151-152, 329-332. oldala, s a (nagy valószínűséggel létezett) tartalomjegyzéke. Az oldalhiányokat jelezzük, a tartalomjegyzéket a meglévő kéziratból helyreállítottuk. A könnyebb használhatóság kedvéért kezdősor mutatót és szótagszám mutatót állítottunk össze. Antal József és Barna Gábor utószava részben családtör-