Ferenc pápa útján [antikvár]

ELŐSZÓ Szinte a teljes ismeretlenségből került a nemzetközi érdeklődés középpontjába Jorge Mario Bergoglio, aki 2013. március 13-án a Ferenc nevet választva foglalta el Szent Péter székét. Buenos Aires egykori érsekének neve nem szerepelt a világ vezető hírportáljai által összeállított listák élén, és talán még a Vatikánban sem tartották számon a legesélyesebbek között. Mindezek ellenére rövid idő alatt rendkívüli népszerűséget szerzett. Közvetlensége, mélyről fakadó derűje, szókimondó bölcsessége, egyházi önkritikája meglepetésként érte még a legközvetlenebb munkatársait is. Már péteri szolgálatba lépésének körülménye is egyháztörténelmi jelentőségű volt: évszázadok óta nem láttunk példát arra, hogy egy pápa - ahogy a szentatya elődje, XVI. Benedek - lemondott volna. Egy év sem telt el Ferenc pápa hivatali idejéből, népszerűsége minden várakozást felülmúlt: megválasztását követően alig néhány hónappal az amerikai Time magazin az Év Emberének választotta; új Nobel-békedíjast vártak a személyében. A legkülönbözőbb beállítottságú fórumok számára vált morális hivatkozási alappá. A reformok pápájaként is emlegetett egyházfőben sokan a megújulás lehetőségét, a katolikus egyház jövőjét látják. Korábban ritkán tapasztalt együttérzéssel és határozottsággal áll ki az elesettekért, betegekért, üldözöttekért, a vallások közötti békéért, és őszintén szólal fel tabunak tekintett témákban. Vannak, akik túlzott liberalizmussal, vagy éppen kommunista nézetekkel „vádolják", mások szélsőségesen progresszívnek, hagyományrombolónak tartják. Ferenc pápa történelmi jelentősége kétségtelen. Megnyilatkozásai emberek millióinak adnak kapaszkodót vagy nyújtanak vitaalapot. De nem mindig könnyű gyakran kemény és formabontó, máskor túlságosan „megengedőnek" tűnő kijelentéseinek helyes értelmezése. Annak ellenére sem, hogy nagyon is törekszik a világos fogalmazásra