Fejezetek a M. kir. Belügyminisztérium történetéből 1919-1945 [antikvár]

Amikor 1947-ben emigrációba vonultam, majd letelepedtem Amerikában, tapasztaltam, hogy ha valamiért tisztel bennünket a Nyugat, akkor az a magyar menekültügy. Mert Magyarország a II. világháború idején nemcsak „nácibarát", nemcsak „nyilas" volt, létezett egy „másik" Magyarország is, amelyik tevőlegesen is ellenszegült a nemzet függetlenségét fenyegető hitleri törekvéseknek. Lelki barátom, Bajcsy-Zsilinszky Endre jelképpé magasztosult bátor tettén és mártírhalálán túl a magyar közigazgatásban is létezett nemzeti szellemű ellenállás, s a Magyar királyi (a továbbiakban M. kir.) Belügyminisztérium volt e nemzeti szellemű ellenállásnak a magja. Ennyi év távlatából nehéz a gondolatokat összerendezni, hogy arról emlékezzünk, amit a Belügyminisztérium tett a menekültekért, azokról, akik vállain nyugodott az a szent ügy, ami szeretett hazánkat a világ előtt a magasba emelte. Amikor kitört a második világháború, 1939 szeptemberében Teleki Pál hívatott magához, aki elmondta, hogy a kormány nyíltan nem támogathatja a lengyeleket, de mindent meg akar tenni értük; a polgári társadalomnak, az egyháznak, a parlamentnek szolgálnia kell ezt a nagy ügyet. Elmondta azt is, hogy ez élet-halál játék, s aki ezzel foglalkozik, az az életével játszik. Kért, hogy segítsek, ahol tudok a parlamentben, ahol mint ellenzéki képviselőnek könnyebb a dolgom, mint neki. „Ha valamire szükséged van, gyere hozzám, ha nem tudsz velem közvetlen kapcsolatot teremteni, akkor keresd Keresztes-Fischer Ferencet!''