Fehérvár [antikvár]

Részlet: Sándor Jlndrás NYÚJTS FELÉJE VÉDŐ KART — öh ö-öööh A szélső ágyon, az ajtó mellett, naphosszat nyög az az aknavetős, úgy bugyborékol száján a hang, mint a vér, melynek cseppjei időnként, megjelennek fehér szájaszélén. Légnyomást kapott. Hijju-ju-ju-ju .—Bum! — Az istenit Az anyja istenit — káromkodik Pali bácsi, mert fejére esett a tábla. „Varga Pál honvéd" .Megremegett az ágy, a matrac az ablakon s baloldalába belenyilalt a fájdalom. — Már megint káromolja az istent — hallatszik alulról egy szelíd hang, szemrehányón. A „hívő" az, Zoró, — amint a kórterem elkeresztelte. — Maga is mindig emlegeti — feleli Varga Pál — nekem is szabad. Maga úgy, én emígy. Avval pipára gyújt a maradék dohánnyal; most már két napja nem volt halott, akinek pipadohánya lett volna. Csak cigaretta, a fene ette volna meg. Mert az a megegyezés, hogy a pipadohány mind az övé, a cigarettát a többiek osztják szét egymás között. Két-három halott minden napra esik, az élők aztán eltengődnek az öröklött dohányon, amíg őket is nem szólítják mennyei kihallgatásra. Hijju-ju-ju-ju .—Bum! „Este van" — villan át fején a gondolat, mert ezek a nehezebb ütegek esténként kezdenek szólni. Már egy hete így van. Másképpen nem is lehet tudni, milyen szaka van a napnak; a kórteremben sötét van, csak a mécsesek világítanak, romlott olajjal. Az ablakon már rég nincs üveg, matracokkal csinálták be, s az nem enged be világosságot. Mert nyitva csak nem lehet. Tél van odakint, meg a szilánkok is szabadon röpködnének. Bent, a szobában meleg van. Tízszemélyes szoba, de harmincegyen fekszenek bent: huszonnyolcan emeletes ágyakon, hárman meg hordágyon. Estére aztán a hordágyasok is rendesen ágyba kerülnek, mert három ágy naponta meg szokott ürülni. Akkor aztán kívülről hozzák a frisseket a hordágyakba.