Favágók, cserhántók, szénégetők és fuvarosok a magyarországi Gömörben [antikvár]

¦ísiat/^i'ír >' r '); BEVEZETÉS A Sajó-balparti dombvidék legkisebb települése szülőfalum, a kétszáz lelkes Gövnövszolős. A falu neve 1906-is Poszoho. volt. „A Sajó mellékére települt magyar honfoglaló elemek ter-jeszikedésük során, a XI. sz:ázad elején szállották meg Kelemér és Poszoba területét. Neve ugyan szláv, de tősgyökeres magyar jobbágy neveiből következtethető, hogy idegen anyanyelvű lakossága a középkorban sem volt. A község nevét először 1232-ben említik oklevelekben." (Ila Bálint: Gömör megye III. köt. 233. old.) A századfordulón elindult gazdasági fellendülés folytán a fakitermelés és a -feldolgozás is nagy jelentőségű lett. Tornaija, Putnok, Edelény, Szendrő és Aggtelek térségében elterülő erdőségekben nagyarányú fakitermelés folyt. Részben ennek is köszönhető, hogy e vidék erdőterülete ebben az időszakban jelentős mértékben összezsugorodott. A dombvidék falvainak széléig lenyúló erdők jelentős részét kiirtották (ortották), szántóföldi művelésbe fogták. Másrészt szükség is szülte, mert a csaknem összefüggő erdőrengetegben a falvak körüli művelt területek csak apró szigetecskéket képeztek. E tanulmányban tárgyalt terület Gömör vármegyéhez tartozott, melynek 48,5 százalékát erdő borította. Jelentős volt még az erdőlegelők és legelők területe. A falu szegényparasztjaink és birtokon kívüli rétegének, ^PP úgy, mint a környező községek — Kelemér, Szuhafő, Al-sószuha, Zádorfalva, Trizs, Hubó és Naprágy — hasonló sorsú szegényeinek évről évre keresetet adott a téli favágás, tavasz nyíltával a cserhántás, a cserhordás-kötés, a szénégetés és a fuvarozás. E munkák műveleteinek rendjét és a vele társuló erdei életmódot ma már mind kevesebben ismerik. Neves művelői (iií