Erdély csodái [antikvár]

A BEVEZETES BEVEZETESE El tudod képzelni, Kedves Olvasó, milyen nehéz magyar írónak kettőezer-akárhányban Erdélyről írni? Ne ákasd magad, nem tudod elképzelni. Egy ország, országrész vagy város is beágyazódik a tájba és az időbe. Történelme nemigen érthető a tágabb környezet története nélkül. Párizs nem érthető Eraneia-ország, Eranciaország pedig Nyugat-Európa törtenete nélkül. Ahhoz, hogy Erdélyt megismertethessem veled, Kedves Olvasó, tele kellene tömnöm a fejedet Magyarország törtenetével is. Népek, hódítások, csaták, királyok, évszámok garmadája. Van neked ehhez kedved. Kedves Olvasóm? Tudom a választ: nincs. És a legnehezebbről még nem is szóltam. Erdély esetében nehezíti a dolgot, hogy bár ezer éven át Magyarország része volt, az első világháborút követően nagyhatalmi döntéssel elvették tőlünk. Most tehát egy olyan országrészről kell írnom, ami nyolcvan esztendeje nem Magyarországhoz, hanem Romániához tartozik, és amit ez alatt az idő alatt minden elképzelhető és cl nem képzelhető eszközzel románosítani akartak, és akarnak ma is. Ebben a szándékban nem volt és nincs különbség demokratikusnak mondott rendszerek, fasiszta vagy kommunista diktatiirák között. Emiatt aztán magyar író nem írhat úgy Erdélyről, hogy ne jussanak eszébe a nemzete sérelmei. Ahhoz, hogy Erdélyt megismertethessem veled, Kedves Olvasó, ahhoz tele kellene tömnöm a fejedet a sérelmeinkkel. Erőszakról, bezárt magyar iskolákról, tudatos telepítéspolitikáról kéne beszéljek. És hogy ne legyek igazságtalan, hogy meggyőző marad- jak, nemcsak a mi sérelmeinket kellene sorolnom, de fel kellene villantanom valamit - ízlésesen persze, ügyelve az arányokra! - a saját történelmi bűneink közül is. Sorolnom kellene a meggyőző adatokat. Van neked ehhez kedved, Kedves Olvasóm? Ugye, nincs? Hát nekem sincs. Arányokkal bíbelődni, méricskélni, mint holmi úgyvéd vagy patikárius. Itt egy elvett iskola, ott egy kis brutalitás, amott gyilkosság. Egy frászt! Az író feladata az, hogy szórakoztasson. Ez mindennél fontosabb. Lekötni a figyelmet. Lenyűgözni az olvasót. És a panasz, a nyavalygás, a siránkozás erre nem alkalmas. Idegessé, ingerúltté teszi az embert. „Mit akar ez tőlem? - kérdeznéd. Kedves Olvasó, aztán kétségbeesetten hozzátennéd: - Megvan nekem a magam baja! Hagyjanak engem békében!" És visszatennéd a könyvet a polcra, elvinnéd az antikváriumba. Ezt én nem engedhetem. Viszont nem szólni az embcrtelenségröl, a megaláztatásról - azt sem lehet. Mi hát a megoldás? Az, hogy bekén hagylak. Nem öntelek nyakon évszámokkal, nem akarom a fejedbe tölteni a magyar történelmet. Inkább csak mesélek. Erről-arról. Ha lehet, érdekes dolgokat. Színeseket. Kedvcsinálónak. És ha lehet, nem panaszkodom. Nem keresem az okot a panaszra. De ha kikerülni nem tudom, a kedvedért nem togom elhallgatni a bánatomat. És megígérem, ha lesz ilyen, rövid leszek. Szdr-az Miklós György