Elsüllyedt falu a Dunántúlon [antikvár]

Felkértek, hogy néhány bevezető mondatot írjak éhhez a könyvhöz — pedig semmi szüksége reá, mert a könyv önmagáért tanúskodik. Sőt talán az ilyen ú. n. „tekintély-bevezetés" nem is használ neki az ifjúság körében, amely pedig legtöbbet tanulhat belőle. A „falukutatás" divatossá lett, — így mondják. Én azt mondanám, hogy csak kinövéseiben, egyéni és politikai érvényesülést szolgáló törekvésekben, meg naiv egyletesdiben lett divat. Alapjában mély gyökere van, korunk mélységes társadalmi átalakulásának tünete. A XIX. század egyoldalúan materialista szellemi fejlődése után korunkban sem csappant meg érdeklődésünk, különösen az ifjúság érdeklődése a technikai és anyagi haladás iránt. De mind egyenlőbb erejűvé fejlődött mellette az ember és saját társadalma iránti érdeklődés. A tudományok széleskörű differenciálódása folytán ez az érdeklődés mindenfelé merít, életünk minden jelenségére, mozgató erejére, hátterére kiterjed. A falu az ilyen érdeklődésből fakadó kutatásnak nagyszerű területe, apró, de rengeteg „gen" él benne. A falu, melyet fiatal barátaim kutatásuk tárgyául választottak, egészen kis falu. Mégis mennyi tulajdonság, karakter keletkezett, fejlődött, tokosodott él, zsugorodott itt, folyt ide össze. Okos volt ilyen kis falut választani első munkatárgyul, hol minden kis helyre tömörül és a munka egységesebb lehetett. És mégis egy régi, sok viszontagságon átment, sok élemből összetett falui. A végzett munka módja tanulságos. Különböző tudományágakban képzett munkatársak dolgoztak együtt. A munkakörök, ismeretkörök, tudományszakok egymásba kapcsolódtak, egymást részben többszörösen fedték. Ezáltal a megfigyelések mindent jól behálózhattak, nagyban fokozódott annak biztonsága, hogy semmi sem marad ki a megfigyelésből. A több oldalról és szemszögből való megfigyelés kritikai kiegyenlítő hatással kellett hogy legyen; minden — sok szomszédra támaszkodó — megfigyelőnek nagyobb a biztonsága, — és ellenőrzése is.