Domaháza monográfiája és történeti bibliográfiája [antikvár]

ELŐSZÓ Domaháza község első történeti monográfiájának megírása óta több mint hetven év telt el. Az 1930-as években kezdődő új, részben Hóman Bálint (1885-1951) történész, oktatási miniszter nevével fémjelzett szellemtörténeti irány követői a hazai társadalomtudományokat is igyekeztek új alapokra helyezni. Felfelé kezdett ívelni a néprajz- és a népzenetudomány, feüendült a szociológia és a szociográfia. A falusi népesség, a parasztság sokszor tarthatatlan, elnyomott sorsára utalva |í felértékelődött a községmonográfiák jelentősége, amelyekben kiemelt hangsúlyt f kapott a származás - eredet kérdésköre mellett a helyi társadalom és életmód -legalább vázlatos szintű - elemzése. Tőzsér Ferenc kántortanító, a továbbiakban még többször idézett kéziratos községmonográfiáját (1936) számos, hasonló al- i kotás és rengeteg tanulmány, dolgozat és cikk követte, összefoglaló alkotás azonban nem született a faluról. Kötetünk csupán részben pótolhatja ezt a hiányt, mégis nagyobb mértékben átfogó, leginkább gazdaság- és társadalomtörténeti, illetve szociológiai területen törekszik elemző vizsgálatokra, méltó emléket állítva a kö- . zel 800 éves településnek, az egykor itt letelepedett családok még ma is itt, vagy az ország más vidékeire elvándorolt utódai előtt. ^ Az 1980-as évek végétől és az 1990-es évek első felétől a Domaházán legtöbb- jj szőr nyaranként eltöltött hetek alatt ismerhettem meg a község sajátos fekvését, csodálatos környezetét, az itt élő „igazán domaházi" emberek vendégszeretetét. A korábban különösen jellemző összetartásuk, hagyományőrző tevékenységük, vallásosságuk, aktív munkával telt mindennapjaik iránt különös tisztelet ébred az emberben. Jól ismerik egymást, de figyelmük kiterjed az idegenekre is: megszólít- v ják őket, köszönnek nekik, befogadók. Irigylésre méltó világ ez egy nagyvárosból m! ide érkező számára, ahol az emberi kapcsolatok köteléke már korántsem olyan 11 erős, mint egykor. A régen teljesen erdőségekkel övezett terület még ma is gyö- i nyörű. Tiszta levegője és forrásvize, a környék kirándulóhelyei, a bármikor sza- ] badban eltölthető idő olyan értékei a lakóhelynek, amely semmivel nem pótolha- f tó. Talán pont ez a sajátos, sokáig mindentől messzinek tűnő, zárt világ őrizte meg ' az itt élők tradíciók iránti tiszteletét, amely sokat megőrzött az újabb generációk számára is: a tárgyi néprajzi értékekben és folklórban gazdag falut éppen ezért ma i ; főként a múltja határozza meg, az adja igazi jelentőségét, nevének ismertségét. > A XXI. század „modernsége" már más vüágot eredményezett: miközben a tős- ^, gyökeres, még vallásos helybeliek száma megfogyatkozott, a falu társadalmi képe 'j pedig nagymértékben megváltozott, szinte már csak nosztalgia a pár évtizeddel L korábbi, az emlékezetben még felidézhető bálok, lakodalmak, búcsúk, ünnepek ii hangulata. A „Vörösvár Presszó" dermesztő üressége, a jobb élethelyzetet kereső, leginkább fiatalokból álló elköltözöttek hiánya, a helyben maradt emberek bezárkózása egy letűnt világra utalnak az idősebbek szemében. A paraszti életvitel, majd a gyári munkáslét stabünak és örökösnek tűnő életstratégiái, a biztos munkahely és egzisztencia garanciái 1990 után végleg megszűntek, kényszerű életpályákat alakítottak ki a domaháziak körében is. Eközben új és népes társadalmi-