Bulgária [antikvár]

Részlet a könyvből: Két kis kapa történeteVagy tizennyolc esztendővel ezelőtt ott sétálgattam valakivel a Papok-tava felé, a Mintásban, Nagyenyed áldott fekete földjén. Nem messze a Marostól, az enyedi polgármester birtokán bolgár kertészek foglalatoskodtak. Hosszan elnéztem türelmes, pepecselő munkájukat. Megtudakoltam tőlük, hogyan öntöznek, hogy tudják a földet olyan gondosan kihasználni, hogy az egyik terményt le sem szedik, már a másik sarjad mellette. Bámultam a szorgalmukat és kezdtem megérteni, hogy mi az ő titkuk, miért termelnek többet, szebbet, mint mi, miért tudnak nagyobb bért fizetni, olcsóbb árút adni és hogyan lehet az, hogy mégis hazaviszik azt a megtakarított pénzecskét, amiből majd lapostetejü kis ház és virágos kert lesz otthon, valahol a Balkán oldalain, egy puszta parlagon. Tapasztalásaim közben csak megakad a szemem két furcsa kis kapán. Olyan volt a vasuk, mint a fokosnak az éles fele és úgy állottak a nyélben, oldalvást, mint a bronzkori ember fejszéje. Mindjárt észrevettem, hogy ennek a célirányos gyomláló-kapának jó hasznát vehetném én is a kis kertemben és szerettem volna meg is venni mindjárt mind a kettőt. Sokáig kérleltem az öreg gazdát, Dimitroff Pétert, de mind hiába. Nem adhatja ő most, még a legkisebb kapát sem, pedig adná szívesen, nem is pénzért. De nemsokára hazamegy, akkor majd elküldi. Elbúcsúztam... Azóta sok minden történt. Bolgárjaink haza is mentek, de a két kapa nem jutott hozzám.