Bugac - Ősborókás [antikvár]

A Duna-Tisza köze kellős közepén elterülő Bugacpuszta és az Ősborókás a Kiskunsági Nemzeti Park (KNP) VI. számú védett egységének (Bócsa-Bugac buckavilága és a homokpuszta) nevezetességei. Bugacpuszta - amely egykoron jóval nagyobb volt - már az 1900-as évek elején felkeltette a hazánkban utazók figyelmét. Ami akkor élményt nyújtott, a csikósok bátor lovaglása, a szilaj ménes dübörgő vágtatása, a békésen legelésző gulya és rackanyáj ma is nagy vonzerővel bírnak. Ezért a nemzeti park az ezerarcú táj természeti értékeinek megőrzése mellett gondot fordít az évszázadokon át fennmaradt tanyasi életforma, állattartás és népi építészeti emlékek megmentésére is. Mielőtt végigsétálunk a piros jelzésű turistaúton érdemes néhány szót ejteni a 10920 hektár nagyságú védett terület egészéről, amely a nemzeti park legváltozatosabb egysége. Felszínét zömmel homokbuckák alkotják. A Duna-Tisza közi Hátság homoktakarója, így az itteni homok is a hajdani Duna-völgyből származik és az uralkodó, északnyugati széljárás már a pleisztocén végén és a holocénben északnyugat-délkeleti irányú buckasorokba rendezte. A relatív térszintkülönbségek a 20 métert is meghaladhatják. Míg a buckasorok között szikes tavak, lápok és mocsarak rejtőznek, addig a talajvízhez közelebb álló sík területeken nedves kaszálók és legelők gazdagítják a tájképet. A felszíni formákban és talajadottságokban változatos terület a közép-dunai medencét felölelő pannoniai biogeográfiai (életföldrajzi) tartomány egyik legjellemzőbb része. Sajátos élővilágának köszönhető, hogy az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal javaslatára 1979-ben, az Unesco Ember és Bioszféra Program keretében a védett terület kb. egyharmada bioszféra-rezervátum lett.