Budapesti képeslapok [antikvár]

Ez a kötet, amely 25 budapesti épület történetét és mai életét követi nyomon a kerületek sorrendjében, nem építésztörténeti tankönyv és nem tudományos munka. Már csak azért sem lehetne az, mert szerzője nem szakember. Újságíró, aki azt kutatta föl, hogy egy-egy épület falai között milyen élet folyt a múltban, és mi történik a jelenben. A vállalt feladat mottójául választhatnám, hogy habent sua fata libelli; nemcsak a könyveknek, az épületeknek is megvan a maguk sora. Elegendő, ha csupán arra utalok, hogy a Vár, amely hajdan királyok lakhelye volt, ma Budapest múzeumi és kulturális központjává vált, hogy a Fővámházból, amelyben horrible dictu a sóhivatal is megtalálható volt, a felszabadulás után Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem lett, és legjellemzőbb példaként: a Kúria épületében, ahol egykor vészbírák kommunisták és más baloldali emberek felett ítélkeztek, ma a Néprajzi Múzeum mellett- a történelem igazságtételeként - a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Párttörténeti Intézete működik. Amikor a könyv anyagát - melynek több fejezete már a Budapest folyóiratban megjelent - a nyomdába adás előtt újból elolvastam, még egy latin mondás jutott eszembe: sunt lacrimae rerum, ezeknek az épületeknek is vannak könnyeik. Szinte valamennyi beszámolóban olvasható: az épület a második világháborúban tönkrement, nagy pusztuláson ment át, nagyon megrongálódott stb. A könyvből azonban az is kiderül, hogy fővárosunkban mennyi minden épült újjá a felszabadulás óta. És ez annak ellenére is igaz, hogy olykor zsörtölődünk némely középület rekonstrukciójának elhúzódása miatt. Nem hangzatos publicisztikai fordulat kíván lenni, hanem az igazság fölismerése mondatja ki, hogy ez az ország, ez a főváros, ez a nép rendkívül sokat áldozott anyagaikban és szellemeikben egyaránt a háború okozta sebek begyógyítására, az újjáépítésre. Ezért nekik, az újjáépítőknek: mérnököknek és várostervezőknek, politikusoknak és munkásoknak is emléket szeretne állítani a maga szerény módján ez a könyv.