Budapest 1956 [antikvár]

Előszó A modern politikai forradalom, a modern politikai tömegmozgalom elválaszthatatlan a modern város jelenségétől. Tömeg, köztér, közvélemény, annak formálására, nyilvánítására alkalmas fórumok, feszültségek gyújtópontjai, megdönthető és meghódítható hatalmi központok, ezeknek helyt adó, összpontosítható terek és építmények - elválaszthatatlanok a Várostól. A Város diktálja a modernitás életritmusát, formálja és újraformálja eszméit, diktálja politikai és más divatjait. A Város maga is a modernitás forradalmainak eredménye, antik és középkori előzmények után így válik a fény városává, központjává. Nem volt ez másként a 20. század közepének talán utolsó, még a 19. századiakra emlékeztető forradalma, az 1956-os magyar forradalom esetében sem. Budapest vált az egész 1956-os dráma szinonimájává. Nem csupán közjogi centrum, az országos hatalmi intézmények székhelye, hanem jószerével valamennyi fontos esemény és mozzanat színtere. A világ 1956-ban - a korabeli technika nyújtotta lehetőségek korlátai között - néhány hétre Magyarországra figyelt, de a szemét valójában Budapestre vetette. Tüntetés, szobordöntés, ostrom, fegyveres harc, kormány, nemzetőrség, politikai sztrájk, pártok, rádió, szabad sajtó - mindez 1956 óta jellegzetesen budapesti képekkel kapcsolódik össze: a Parlamentével, a Dózsa György úti talapzaton maradt bronzcsizmákkal, a Nagykörúton, az Üllői úton és a földszintes ferenc- és józsefvárosi utcákon nyomuló, majd kiégett harckocsikéval, bazaltkockás úttesteken heverő halottakéval, felfegyverzett pesti srácokéval. Mégis némi szkepszissel kezdtem olvasni Bob Dent könyvét, először még kéziratos formájában. Egy ötvenhatos útikönyv? Bédekker, kalauz a forradalmi városhoz? Vagy magához a forradalomhoz? Utóbbihoz rengeteg készült már, szemtanú-beszámolók és tudós monográfi-