Babgulyás, ezüstkanállal [antikvár]

Hihetetlen. A síppal, dobbal, nádi hegedűvel meghirdetett és az 1950. január elsején kezdődő I. Ötéves Terv leghíresebb (és legnagyobb) beruházásának előkészítésekor a népköztársaság kormánya alighanem elfelejtette, hogy az ide küldött szálláscsinálók, építőmunkások már másnap enni szeretnének. Mi tagadás: inni is. A híres ötéves terv (1950-54) először forgalmazott számai szerint öt év (azaz hatvan hónap) múlva a Dunapentele község fölötti lösz fennsíkon 25 ezer lakosii városnak továbbá olyan nehézipari kombinátnak kellett (volna) állnia, amelyben egészen pontosan 6535-en dolgoznak majd, és ahol évi 544 ezer tonna nyersvasat, 480 ezer tonna acélt és 280 ezer tonna hengerelt árut termelnek. így szólt a Népgazdasági Tanács 194/11/1950 számú, akkor éppen aktuális (később sokszor megváltoztatott) határozata. A tervezett - és persze pokolian kevés - hatvan hónapból már eltelt négy, amikor az első szálláscsinálók, kubikosok megjelentek, és - a jeles terv megálmodói számára tehát meglepő módon - ebédelni is akartak. A majdani, és az első szocialista jelzővel korán felruházott (megterhelt), új város és gyár helyének kijelölése körüli huzavonát, a mohácsi munkakezdés kudarcának politikai indokait ezúttal ugorjuk át. Dunaújváros általános helytörténetéről már több könyv és tanulmány született. Ezek többnyire - keletkezésük dátuma szerint - a magyar történelemben példátlan vállalkozás sikereit, mellékesen kudarcait, újabban pedig főként kudarcait és csak mellékesen a sikereit hangsúlyozzák. A városhoz hasonlatosan, szintúgy a semmiből születő helyi vendéglátás története minden eddig publikált munkában megmaradt mellékesnek, esetleg színes, olykor ijesztő részletnek, illusztrációnak. Pedig! A helyi vendéglátás születése és rohamos fejlődése maga is kortörténeti jelentőségű, szakmai értelemben pedig túlmutat a város határain. Azt állítjuk ugyanis, hogy 1950 tavaszán éppen itt, a duna-pentelei építkezésen kezdődött a munkavállalók szociális ellátásának állami támogatást élvező, eladdig ismeretlen formája. Elnevezése a hétköznapi nyelvhasználatban közétkeztetésként vagy üzemélelmezésként honosodott meg. (Élt cca. 40 évet, a rendszerváltozást követő privatizálásig.) Néhány sorral később láthatjuk, hogy az érkező első munkások -ahogy az államosítások előtt ez általános, sőt magától értetődő volt - még maguk próbáltak gondoskodni saját élelmezésükről. Az első, úgymond üzemi ebédet is mindössze egy (állítólag szombathelyi illetékességű) „Mozgókonyha" nevű vállalat kondérjából szolgáltatták. Bizonyságul arra, hogy 1950 májusán az üzemélelmezés, a közétkezte-