Az én Pestem [antikvár]

Általam annyira kedveit fővárosunk emelését Nem lesz könnyű, de próbáljuk meg elképzelni Pestet az 1820-as, 30-as években, és benne egy kisfiút. Azt a Podmaniczky Fricit, akiből sok hányattatás után - Krúdy szép szavaival élve - „Budapest vőlegénye", a város fejlődésének egyik leginkább meghatározó alakja lett. Sok terve megvalósult, sokat még most se lenne késő megvalósítani. A Cukor utcai szülői házban a báró apától a mosónőig mindenki németül beszél, ahogy a városlakók túlnyomó többsége - de a szülőknek gondjuk van rá, hogy a gyerekek tökéletesen megtanuljanak magyarul is. Puritán rend, az asztalnál vasfegyelem: „aki válogat, nem éhes, aki pedig éhes, az adjon hálát az Úristennek, hogy egyáltalában étellel látja el"} Milyennek látja városát a kisfiú? Meredek, csúszós szeméttelep a Duna-part; „a Vásár tér, József tér, a Váci út, a Kerepesi út, az Üllői út kövezetlen állapotban, majd homok-, majd sártengert mutatott. Az egész Duna-parton végig üdülési hely és dísz gyanánt, csak a [\\2i)6\hídfőtől jobbra s balra ( ) két alacsony kis oszlopos ház, s azok közelében néhány akácfa díszelgett, melyek egyike pálinkás, másika pedig charcutier- [hentes-] bolt volt." Hétesztendősen szemtanúja az 1831-es nagy kolerajárványnak: „Iszonyú forróság uralkodott; ( ) a halottakat félig nyílt szekereken vitték ki a temetőbe, mindenkinek szeme láttára". A tél ís tartogatott izgalmakat: ha Budán rendeztek ünnepséget, a pesti vendégeknek kompon kellett átkel- 1 Az idézetek forrása: Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei. Válogatás a naplótöredékekből, https://n9.cl/41taz