Bővebb ismertető
Büszke vagyok arra, hogy Nagyváradi vagyok!
Igen. Az a szerencsém, hogy román és magyar „korcs" vagyok. Sajnálom, hogy nem vagyok egy kicsit zsidó is, lehet, segitene abban, hogy sikeres üzletember legyek. Vagy esetleg egy kicsit roma, de ez megoldható egy deci rummal (románul rom). Nagyvárad a mi házunk, a nagyváradiaké. Mind azzal büszkélkedünk, hogy románok vagy magyarok vagyunk, egymással versengve a történelem hátán, leszidjuk egymást a sajtóban vagy mint büszke névtelenek a blogokon, de elfelejtjük, hogy elsősorban nagyváradiak vagyunk.
Házunk egy közepes méretű, szellős, nem túlzsúfolt, díjnyertes (Zöld Főváros 2012) ház, melynek alapjai több mint 900 évesek. A vízzellátást „gyorsan" biztosítja a mi Sebes Kőrösünk. A légkondicionálást számos parkunk és a várostól északra elterülő erdő adja, amit kissé megzavarnak a „tudjátok ti honnan" eredő szagok és a városunk nyugati szálén található gigantikus pipa.
Városunkban mindenféle etnikumú váradi lakik, különböző felekezeti és multikulturális összetételben, olyan erős kisugárzó hatással, amilyennel csak kevés „szomszédunk" dicsekedhet. Városunk kapuja nyitva állt mind olaszoknak - akiket azzal tiszteltünk meg, hogy
Nagyvárad négy városrésze közül az egyiknek Velence a neve -, mind a zsidóknak, akik után egy fontos műépítészeti örökség maradt, de a romáknak is, akik kissé megnyirbálták a kellékeket. Azért ne feledjük, hogy házunk „építőmestere" király volt és azonfelül szent is. Ez szintén olyasmi, amivel csak kevés udvarház dicskedhet Házunk újszerűsége, hogy pincéjében hatalmas, geotermikus vizes-hordó áll; ez segít a fűtésben és biztosítja harcosai fürdését. De a ház egyik előnye a „ruházata", a külső dísze, ami a számos műemléképületből tevődik össze. Ezek között nem egy több mint 600 éves, olasz, osztrák, zsidó, magyar és persze román mesterek keze munkája. Ezeknek a „dísztárgyaknak" nincs semmiféle nemzetisége, egyszerűen a mieink, nagyváradiaké. Ezeknek az öltözékeknek az egyedisége és fénye büszkeségre ösztönöz, hiszen eme gyönyörű ház lakója vagyi
Ha városunk lakóinak csak a fele büszke lenne arra, hogy ő nagyváradi, ha lokálpatrióta lenne, akkor egy még szebb, tisztább házat mondhatnánk magunkénak, és minden bizonnyal még több turista tisztelne meg régvárt látogásával.
Ovi D. Pop
kiadó
Proud to be from Oradea!
Indeed I consider myself lucky to be a „cross-breed" between a Romanian and a Hungarian though a chip of Jew in my blood wouldn't have hurt, just enough to boost my business. Or a bit of a gipsy but the closer I can get to now is „tipsy". Oradea is our home, of its inhabitants. Vl/e keep bragging about how Romanians or Hungarians we are, we race on the back of history, casting dirt at one another in the media or as proud faceless bloggers forgetting that we are, in the first place, inhabitants of Oradea. Ours is an average, fresh aired home, not too busy, even a prized one (Green capitals 2012), with an 900 years foundation. Water supply is „swiftly" assured by our Crisul Repede (Swift) river. The numerous parks and the northern woods of the city are responsible for our air-conditioning, slightly bothered by the miasmata coming „from you know where" and by the gigantic pipe from the industrialized west side of the urb.
Our home is filled with ethnic inhabitants from all walks of life who shape up a strong multiconfessional and multicultural aura, something which few „stair landing" neighbours can boost about. Our door was opened to Italians, so that one of the four towns of Oradea
was named Velenta as a tribute to them, to Jews, who left us a huge architectural inheritance, and even to Roma people who have tampered a bit with the props.
Let us not forget though that our home „master builder" was king and saint above all, with which, again, few courts can be proud of The innovation of our home is that its cellar hides a huge „barrel" of geothermal water, helping to keep it warm and bathing its arms bearers.
Rut one of the aces of the house is In its mantle, the outside decoration represented by the multitude of monument buildings, up to 600 years old, erected here by the very Italian, Austrian, Jewish, Hungarian and, of course, Romanian master builders. These „baubles" are nationless, belonging to us, the Oradea living people. The uniqueness and splendour of these „rainments" open up the desire to feel proud of being the inhabitant of this wonderful home! Should half of my cohabitants felt proud of being from Oradea, as local patriots should be, our home would be much beautiful, much cleaner and surely much more visited by the so-wanted tourists.
OviD. Pop editor