Az agyag művésze [antikvár]

L« Bevezető A minket körülvevő tárgyi világ, s benne lakáskultúránk, hű tükre és lenyomata az adott kor ízlésének, az éppen divatos kortárs stilusáramlatoknak. Azt is megmutatja, hogyan viszonyul az ember elődei életmódjához, tárgyi kultúrájához, mit őriz meg, és mit utasít el abból, s hogyan alkalmazkodik a változó körülményekhez. A 19. század második fele, az előző századforduló az alföldi mezővárosokban a gyors életforma váltás, a gyors polgárosodás korszaka volt. Két-három generáció alatt gyökeresen átalakult az Ízlésvilág, a lakáskultúra. Ez alkalmazkodást követelt minden kisiparostól, így a fazekasoktól is. A fazekasipar használati edényeit a gyáripar fémből és üvegből, majd hamarosan műanyagból készült tömegtermékei kiszorították. Az ízlés- és életmódváltozás következtében azonban lehetőség nyílt a fazekasok számára, hogy új tárgyféleségekkel elégítsék ki az igényeiben és ízlésében megváltozott piacot: díszedényeket kezdtek gyártani. Ezt a folyamatot érzékelte a mezőtúri Badar Balázs, a kunszentmártoni Bozsik Kálmán, a szentesi Berényí József, hogy csak néhány nevet említsek a nevesebb alföldi fazekasok közül, akik a századforduló tájékán mindinkább rátértek a díszkerámiák készítésére. Változatos formavilágot, a kor új ízlésvilágának megfelelő színes motívumkincset hoztak létre. A fazekasmesterség hagyományos technikájával és eszközkészletével az agyagtól idegen fémedény-formákat is megalkották. A bonyolult és összetett formákat követő, sok darabból összeállított, hatalmas méretű díszvázák elkészítése ugyanis a legnagyobb szakmai tudást kívánta meg, az agyag és a fazekastechnika tökéletes ismeretét. Az akkori kormányzati törekvések messzemenően támogatták a kézműves ipart. A legigényesebb mesterek egy-egy ipari, országos és világkiállításra ezért gyakran ilyen „mesterművekkel" jelentkeztek, meghökkentve és elismerésre késztetve a szakmai és a látogató közönséget. A kiállítási sikerek itthon és külföldön tovább növelték egy-egy mester hírnevét, újabb és újabb megrendelőket, vásárlókat hódítva meg számára. Szinte divat lett díszkerámiát venni nászajándékba, születésnapra és névnapra, ezzel díszíteni előszobát, verandát, lakószobát és családi házakat. A historizmus és a magyaros szecesszió építészetét azok a kisvárosi, falusi építőmesterek is utánozni kezdték, akik a 20. század elején épült (paraszt) polgári lakóházakat, de középületeket, téglakerítés oszlopaikat is színes, geometrikus vagy virágmintás kerámiadíszekkel ékesítették. A legnevesebb müfazekasok egyike volt a kunszentmártoni Bozsik Kálmán az 1890-es években és a 20. század első évtizedében, aki díszkerámiáival két évtized alatt meghódította nemcsak szülővárosának lakóit, hanem a tágabb magyar haza népét és a külföldet, de még a tengerentúlt, Amerikát is. Működésének hatására szülővárosa. Kunszentmárton építészeti képe is nagymértékben változott. Számos akkoriban épült lakóházon és középületen láthatjuk máig a jellegzetes színes Bozsik-épületdíszeket, vagy éppen a historizmus hatására készített, vörösre égetett oszlopfőket, vakolatdísz-kiegészítéseket. S szép számmal megjelentek a Bozsik díszkerámiák otthonokban. Kunszentmártonban még a Nagytemplom oltárain is, és sok más hazai és külföldi településen. Bozsik Kálmán rajzkészsége, motívumai, színvilága, formai arányérzéke, újító fantáziája számos érdekes és értékes művet alkotott. Díszedényei országszerte jelen voltak a kerámia szaküzletek polcain és /