Árpád-kori téglatemplomok Nyugat-Dunántúlon [antikvár]

A legismertebb Dél-Nyugat Dunántúli műemlékek: a jáki és a türjei apátsági templom, valamint a kisebb léptékű csempeszkopácsi, magyarszecsődi és őriszentpéteri templomok mellett egész sor olyan, kevésbé ismert emlékünk van itt, amelyek a tájba való helyezésük, építészeti és művészeti értékeik miatt széles érdeklődésre tarthatnak számot. E kisebb léptékű épületeknek egy részét a múlt század hatvanas éveiben Rómer Flóris fedezte fel a szaktudomány számára. Az 1863-as zalai útja után lelkesen számolt be a csatári, csesztregi, kallósdi, kehidai, kustányi, salomvári, zalabesenyői templomokról.1 Neki köszönhetjük a zalaháshágyi timpanon felfedezését.2 Ugyancsak 1863-ban járt Velemérben, hogy Gózon Imre szentgyörgyvölgyi iskolamester értesítése nyomán szemügyre vegye középkori építészetünknek ezt a gyöngyszemét. Pusztulása láttán mindent elkövetett megmentése érdekében, és így csodálhatjuk ma is Aquüa János freskóit.3 1876-ben ismertette a bucsui, magyarszecsődi, körtvélyesi (Zahling, Ausztria), németújvári (Güssing, Ausztria) románkori „imolákat", ahogyan e kis falusi templomokat nevezte.4 Fáradhatatlan gyűjtő volt, tudományos alapossággal jegyezte fel és rajzolta le az általa látott emlékeket. Megjelent tanulmányai, kéziratos naplói valóságos kincsesbányái az e vidékkel foglalkozó kutatóknak.5 A huszadik század harmincas-negyvenes éveiben Bogyay Tamás figyelt fel a kallósdi és a zalaszentmihályfai templomra, valamint a zalaháshágyi timpanonra.6 A szakirodalomban azonban egészen az 1960-as évek végéig továbbra is csak a csempeszkopácsi, egregyi, pápóci, somogyvámosi, nagytótlaki (Selo, Szlovénia) és a bántornyai (Turnisce, Szlovénia) templomokról esik szó, akár Gerevich Tibor 1938-ban megjelent összefoglaló munkáját nézzük,7 akár Dercsényi Dezsőnek a Vas megyei román kori műemlékekről 1959-ben írt rövid tanulmányát,8 vagy a Dercsényi Dezső-Zádor