Apáczai Csere János Nevelési Központ Évkönyve [antikvár]

ELŐSZÓ Mögöttem 25 év gyermekvédelmi múlttal, kerestem a régi életemnek értelmet adó újat, a folytatást; tevést az emberért. Különös, és egyben korjellemző volt a találkozás. 1978. december 27-e János napja. Túl az ünnepi vacsorán szóbakerült: Kertvárosban egy új csoda születik. Egy különös intézmény, amely a hagyományos lakótelepi helyzetben városközpont akar lenni. Érdekel? Szaladt a gondolat. A hatalmas üres mező vadvirágait ezernyi gyermek mosolya váltotta fel. Kacagás töltötte be a különös tereket, és az én szívemet is. Vállaltam. Tudtam, az új forma új tartalmat kíván. 25 éve vártam, hogy alkotó részese lehessek a már-már önmagát szétfeszítő tenniakarásnak, amely ezernyi visszafogott emberben feszült. A falakkal együtt épült a gondolat, amelynek szabadságát adta - forint és jog hiányában - fedezetül a hatalom. Mi, az akkori partizánok mámorosan a "mindent szabadságtól", tettük a dolgunkat és ezernyi, évente növekvö gyermektömeggel bővülve a falakba építettük bele a változást akaró szándékunkat. Öt év keserve - békés és békétlen együttélés az építőkkel - megtanította az immár százszámra duzzadó felnőtt közösséget; csak önmagunk erejében bízhatunk. Egyre több barátunk lett, és közben változott az ország politikai, gazdasági légköre; egyszerre könnyebb és nehezebb lett az életünk. De győztük erővel, mert magunkban hordjuk a megújulást akaró képességet, a szolgálat tiszta szándékát.