A vasútért mindhalálig [antikvár]

Akinek halálhírét keltik, az hosszú életű lesz a földön "1956 októbere bizonytalan vezetést, forrongó, elégedetlen tömeget talált Záhonyban. A főnökök kisszerűen és elvtelenül taktikáztak, a munkások haragját igyekeztek a középvezetőkre hárítani. Az irányítóknak kiadták az utasítást, hogy milyen teljesítményeket követeljenek meg; ha a rakodók már nem bírták a tempót, vagy kevésnek találták a pénzt és elmentek panaszkodni a felsőbb vezetőkhöz, azok úgy tettek, mintha semmiről sem tudnának, és a munkásoknak adtak igazat az irányítók ellenében. A pirossapkások közül kevesen tartottak ki a posztjukon, két-három év után leléptek. Az események hulláma 1956. október 24-én érkezett el Záhonyba; a lázongók leverték a vörös csillagot az állomás épületéről, egy Pokol Zoltán nevű alkalmi költő verseket fabrikált, és kiragasztotta őket. Megalakult a Záhonyi Nemzeti Tanács, elnökké az akkori állomásfőnököt, Szűcs Sándort választották. Szűcs munkáskáder volt és tehetséges ember, állítólag Bebrits, a miniszter is kedvelte, egybehangzó vélemények szerint kikövezett úton haladt volna a legmagasabb posztokig. Nem tudjuk, hogy miért tért le erről az útról. Szűcs pisztolyt szerzett, és az oldalára szíjazta, utasításokat adott a Záhonyban állomásozó katonai egységeknek, kijelentette, ha szükségesnek találja: a Tisza hidat is szétlöveti a tüzérséggel. Csap állomásról elküldtek követségbe egy szovjet alezredest, de Szűcs nem volt hajlandó fogadni. Mindenképpen le akarta záratni a záhonyi kaput, a kocsik alól kiszedette a kerékpárokat, a rajtuk levő kokszot és vasércet leengedte a sínek közé, ezzel nagyobb akadályt állított, mintha felrobbantotta volna a síneket, a síneket órák alatt ki lehet cserélni, de a vasérchalomban guggoló kocsikhoz még a daru sem tud hozzáférkőzni. A környékbeliek - hazai szokás szerint - kihasználták a zűrzavart, és most is kirabolták az állomáson veszteglő vagonokat, bútorokat, almát és főleg italféleségeket zsákmányoltak.