A vasi múzeumfalu [antikvár]

1968. augusztus 20-án a szomszédos Zala megye székhelyén, Zalaegerszegen nyílt meg hazánk első nagyobb jelentőségű szabadtéri néprajzi múzeuma, a Göcseji Falumúzeum. Szombathelyen csak ekkor kezdtük építeni az első lakóház gerendavázát, de az építők lelkes és szakszerű munkájának eredményeként 1973. augusztus 20-án már sor kerülhetett a második jelentős regionális szabadtéri néprajzi gyűjtemény, a Vasi Múzeumfalu részleges megnyitására is. Amíg azonban a zalaegerszegi gyűjteménybe csak egy tájegységről telepítettek át épületeket, addig a szombathelyiben a megye valamennyi nagyobb tájegységét; az Őrséget, Hegyhátot, Völgységet, Kemenesalját, Rába völgyét, Kőszeg-hegyalját, Kis-alföldet, Vendvidéket egyaránt képviseltetni kívánjuk, sőt a szlovénokon (vendeken) túlmenően a megyében élő horvát és német nemzetiségű falvak építészetét is bemutatjuk egy-egy portán. Ebből adódóan itt az épületek alaprajzi tagolódás, építőanyag, építésmód, tetőszerkezet, tetőfedésmód és tüzelőberendezés szempontjából is nagyobb változatosságot mutatnak. A szomszédos megyéhez hasonlóan a Vasi Múzeumfalu építői is a nemes ügy iránti szeretettől áthatva - kevés hazai és külföldi tapasztalattal - szinte az utolsó órákban mentették át Vas megye pusztuló népi építészeti értékeiből ezt a gyűjteményt, mely hű képet ad a vasi parasztság két évszázados építészeti sajátosságairól, érzékeltetve azokat a változásokat, melyek ezen időszak alatt bekövetkeztek. Vas megye - mint több tájegységet is magába foglaló közigazgatási terület - népi építészeti szempontból talán az ország legváltozatosabb, sok fejlődési vonalat magába olvasztó és megőrző területe. Ezt a körülményt változatos földrajzi adottságával, történeti múltjával és etnikai összetételével magyarázhatjuk. Nem véletlen, hogy e megyében már az 1930-as évek végén is gondoltak szabadtéri néprajzi múzeum létrehozására. A Vasi Szemle 1939 májusi számában Tóth János építészmérnök vetette fel először a ..Vasi Skanzen" gondolatát. Szombathely egyik parkjában (a mai termálfürdő helyén) kívánta elhelyezni az őrségi, hegyháti, kemenesaljai, vendvidéki legszebb házakat, s ezeket a túlzsúfolt múzeum néprajzi anyagából úgy akarta berendezni, hogy minden tárgy a maga helyén, azaz eredeti funkciójában legyen. Az elképzelést dr. Pável Ágoston, a múzeum néprajzos igazgatóhelyettese is támogatta, de sajnos az akkori társadalmi viszonyok között s a közelgő II. világháború miatt kivitelezésére nem kerülhetett sor. Az 1958-ban megújuló Vasi Szemle hasábjain ismét felvetődött a népi műemlékek megmentésének fontossága és szükségessége. Több szerző és maga a szemle szerkesztője is kereste a megoldást az egyre rohamosabban pusztuló népi műemléki objektumok helyszíni megóvásának lehetőségeire. Az épületek helyszíni fenntartására irányuló törekvés azonban - néhány kivételes esettől eltekintve - nem bizonyult járható útnak. Ezért az 1960-as évek elején már egyre erőteljesebben jelentkezett az a gondolat, hogy Szombathelyen szabadtéri néprajzi múzeumot kell létesíteni, mivel a legértékesebb népi műemlékek nagyon szétszórtan helyezkednek el a megyében s így állagmegóvásuk, őrzésük és funkcionális kihasználásuk megoldhatatlan. Ilyen előzmények után 1965 májusában Vas megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága kijelölte a szabadtéri néprajzi múzeum helyét, a belvárostól északnyugatra, a Csónakázó tó zöldövezetében; a Kárpáti Kelemen utca és a Horgásztó közötti kb. 10 kat. holdas területen, melyet az Árpád út szel ketté.