A Városliget [antikvár]

„Ujjé, a Ligetben nagjis^erü, — Ujjé, hogf mulat a nép" — nye-keregte a verkli naphosszat, dúdolta Pest apraja-nagyja, fütyürészte a csirizes-maszatos suszterinas az utcasarkon, és a szeparé lefüggönyözött homályos fülkéjében is ezt énekelte újdonsült szerelme fülébe a gigerli. Róla és a belőle nyíló lovaspromenádról, a Stefániáról szóltak a múlt századvég és a századelő dalai, versei. A századforduló aranyifjúsága kocsival járt a Városligetbe, oda ahol „Liliom" lengette a szoknya-libbentő hintát, ahonnan a „poéta doctus Babits Mihály csavargói lesték a kényes lányokat, és a suhanó hintókat". Ha a régiektől örökbekapott nosztalgiával bolyongunk ma útjain, a múlt ködéből feltűnnek Krúdy Gyula regényeinek legendás alakjai. Gyakran vetette erre sorsa Rezeda Kázmért, miközben a „bűnbe sodró kocsmákba" betekintgetett. A környéken kószált Arnold úr, „az utolsó pesti betyár", aki „barátja, mulattatója, lelkiismereti megnyugtatója volt sok úriembernek Budapesten"; aki sétapálcája felemelgetésével állítgatta meg a fiákereket, és ott kérdezte ki menten utasaikat hajnali útjaikról, a \'árosligetben szerzett hangulataikról, olykor erszényük tartalma felől is. Sokat járt erre Regényi úr is, akiről „valaki a kávéházban kitalálta, hogy éppen úgy nem befejezett ember, mint Gyulai Pál verse", segédtanára lett ő az „Urak Egyetemének" — mely a Városligetben állott, nagy magányos villában működött —, és „hamisítatlan lóversenyi hanglejtéssel a S^órako^ás című tanfolyamban a lóversenylátogatás tudományára oktatta a discipulusokat". De kijárogatott ide Szindbád is, innen gusztálta az embereket