A simontornyai szandzsák a 16. században [antikvár]

Simontornya vára néhány évvel ezelőtt újjáéledt, s gondos retusálás után mint az ország egyik szép reneszánsz műemléke nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt. Az ősi falak között változatos élet zajlott egykoron. Hosszú időn át viszonylag csendes magánvár volt, de aztán a sors szeszélyéből jó 140 éven át oszmán szandzsákközpont, közigazgatási és katonai székhely lett. A török végvonalban Palota ellenlábasaként különösen megnövekedett stratégiai szerepe. Körülötte jelentős átalakulások mentek végbe a hódoltság hosszú évtizedei során: megritkult a faluhálózat, gyérült a népesség, megbomlott a vidék magyar etnikai jellege. Mindez az ott élő nép óriási erőfeszítései, szívós, bár talán nem tudatos önmegújítása ellenére következett be. A megmaradásért folyó harc több fázisban, háborús és békés eszközökkel egyaránt folyt, ha nem is azonos intenzitással. Munkámban a Simontornyai szandzsák 16. századi, részben még felfelé ívelő, a hanyatlásnak nagy nyomait felmutató történetét elsődlegesen török kútfők alapján tekintem át. A hódoltság több vonatkozásban legkedvezőbb forrásadottságú területére mesterem, Káldy-Nagy Gyula irányította rá figyelmemet, s ő segített át a feldolgozás számos olvasati és értelmezési buktatóján is. Nagy szerepe volt - a kezdeti indíttatás mellett - az elemző részek elkészültében édesapám, Dávid Zoltán tanácsainak, történeti statisztikai ismereteinek. Hegyi Klárának igen gondos és alapos lektori véleményéért vagyok hálás. Köszönet illeti Sinkovics István kéziratomhoz fűzött hasznos megjegyzéseiért, Ember Győzőt a megjelentetéshez nyújtott támogatásáért, Nagy Sándort a számszerű adatok feldolgozásánál adott útbaigazításokért. Az isztambuli Basbakanlik Arsivi (Miniszterelnökségi Levéltár) munkatársai 1978-as kutatásaim során köteleztek le segítőkészségükkel. Könyvemhez az anyaggyűjtést 1979 tavaszán fejeztem be.